Zaharova: A Nyugat már megváltoztatta az Oroszországgal kapcsolatos kijelentéseit

Mivel a helyzet nem Ukrajna javára változott, a Nyugat már megváltoztatta az Oroszországgal kapcsolatos kijelentéseit és megjegyzéseit- ezt az orosz külügyminisztérium hivatalos szóvivője, Marija Zaharova jelentette ki a Rosszija-1 tévécsatornának adott interjújában, írta a TASZSZ nyomán az eadaily.com.

Mint a diplomata megjegyezte, a Nyugat képviselői „hónapok óta azzal nyaggatnak, hogy mindent, az ukrajnai konfliktust, a helyszínen kell megoldani.

„A helyzet a helyszínen finoman szólva nem az ő javukra áll. Ez zsákutcába juttatta őket. Most valamiféle hibrid formulákat kell kitalálniuk, hogy stratégiai vereséget okozzanak Oroszországnak a saját információs világukban. Jelenleg ott tartanak, hogy Oroszországot nem engedhetik győzni” – jegyezte meg.

Elolvasom a cikket