Emberkereskedelem és kényszermunka miatt ítéltek el három embert Miskolcon

MH/MTI
2024. január 24. szerda. 16:21

A bíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a terheltek 2018 és 2021 között ingatlanjaiknál, vállalkozásaik telephelyein és egy vegyesboltban kényszerítettek állatgondozásra, fapakolásra és egyéb ház körüli, jellemzően nehéz fizikai munkára rossz anyagi körülmények között élő, csökkent értelmi képességű, kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket.

A sértettekkel rendszeresen erőszakoskodtak, megfenyegették őket, és elvégzett munkájukkal arányban nem álló fizetséget adtak nekik.

A harmadrendű vádlott rábeszélte az egyik sértettet, hogy a családjával költözzön be egy rossz állapotú, a vegyesbolt melletti házba, hogy így állandóan a felügyelete alatt legyenek, a lakhatásukért pedig bérleti díjat szedett be tőlük. A nő a kényszerített emberek saját ingatlanját kiadta; az épületet később ismeretlenek lebontották, ezért a sértettek oda már nem költözhettek vissza. Emellett hiteleket is adott a boltban nekik, ezzel is hatalmat gyakorolt felettük.

A Miskolci Törvényszék a vádlottakat társtettesként elkövetett emberkereskedelem és kényszermunka bűntettében mondta ki bűnösnek.

Az ítélet nem jogerős, a fellebbezésre jogosultak három nap gondolkodási időt kértek a bíróságtól.

Elolvasom a cikket