Fertő tó projekt: újabb engedély született az építésre

Ausztriában fokozottan figyelnek a Fertő tó körül Bécs és Budapest között kialakult vitára, így nem csoda, ha az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) rendszeresen közöl riportokat a témában. Az orgánum most arról tudósított, a tiltakozások ellenére a magyar kabinet továbbra is kitart a tó saját oldalán, a Fertőrákosi-öbölben megvalósítandó turisztikai nagyprojekt mellett. Az illetékes kormányhivatal immár harmadszorra adta meg az engedélyt a kivitelezésre.

Mint az ORF emlékeztetett rá, a beruházás a kritikusok szerint súlyos környezeti károkat okozna. A Natura 2000 védelmet élvező parton egy kikötő, egy szálloda, parkolók és huszonhat apartmanház épülne – igaz, az újabb tervek szerint már némileg kisebb területen és két fázisban. Ahogy a korábbiak esetében, a magyarországi Fertő Tó Barátai Egyesület most is megtámadta az engedélyt, így az ügy újra a bíróságon folytatódik. Az osztrák kormány és Burgenland tartományi kormánya a kezdetektől fogva többször is bírálta a projektet.

Elolvasom a cikket