Budapest, Los Angeles, London vagy Sopron – mindegy merre jár az ember tisztán érzi, mennyire jó s ugyanakkor mennyire emberi az a színésztársadalom, amely körülveszi – hangoztatta a Scruton Közösségi Tér által szervezett beszélgetésen Haumann Máté. A színész a magyar gyökerekkel rendelkező, de később Amerikában karriert csináló fizikus-feltalálót, Szilárd Leót alakítja a brit mozidirektor, Christopher Nolan Oppenheimer című filmjében.
Az esemény apropója, hogy a minap közölték az Oscar-díj jelöltjeit. A sorban természetesen az Oppenheimer is szerepel – tizenhárom kategóriában. Haumann Máté ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, figyelemmel kíséri a film sorsát, s egyben óriási dolognak tartja a hírt. Óriási munka áll mögöttünk, s mindenkinek hosszú évek alatt sikerült eljutni idáig, természetes hát, hogy az ember az összes kollégának teljes szívéből drukkol – fogalmazott.
Szerencsésnek gondolom magam azért, hogy egy dán ügynökség képvisel, ők ugyanis rengeteg kiváló lehetőséget „tesznek az asztalomra” – hangoztatta a művész arra a kérdésre, miként választották ki a szerepre. Mint kifejtette, a casting során két feladatot kapott. Az egyik egy másfél oldalnyi monológ volt a világegyetemről, a fekete lyukakról, a térről és az időtlenségről, míg a másik egy politikai beszervezés történetét takarta.
Az ember a kapott feladatot a legjobb képességei szerint igyekszik teljesíteni, így tettem én is – aztán következett a várakozás – mondta. Beszélt arról is, a próbafelvételek után ő szövegeket az elengedés részeként szét szokta tépni. Efféle „nagy” lehetőségekből egyébként akadt már pár a pályám során, ám el kell tudni fogadni azt is, ha nem minket választanak. Az ember legfeljebb meglepődik, ha mégis – húzta alá Haumann Máté.
Haumann Máté: A casting során a világegyetemről és a fekete lyukakról is monologizálnom kellett…
Fotó: MH/Purger Tamás
A film készítői kimondottan kérték, hogy magyar akcentussal beszéljem az angolt – árult el egy kulisszatitkot a színész. Akkor már sejtettem, hogy Teller Ede is szerepelni fog a filmben, aki egyrészt raccsolt, másrészt nem egészen helyesen intonált de még a ritmusa sem nagyon stimmelt. Az akkoriban emigrált magyarok stílusa amúgy is egészen sajátosnak mondható, így a felkészülés során minden olyan film- és hanganyagot megnéztem-meghallgattam, amelyen Szilárd Leó megszólalt. Persze nem „helyesírásilag” kívántam feldolgozni Szilárd Leót, inkább az „ízével” óhajtottam érzékeltetni, miféle ember is lehetett ő akkortájt – mondta. A művész mindezen túl a tudós életrajzát is elolvasta, ahol félezer oldalon át ismerkedett „hősével”. Ez így összességében elengedhetetlen ahhoz, hogy sikerrel tudjunk az adott karakter bőrébe bújni – fogalmazott.
Néha magam is elképedek, hogy akad olyan fej- vagy mellhangom, amely az édesapámra emlékeztet – hangoztatta Haumann Máté. Egyben arról is beszélt, gyakorta érzi a jelenlétét anélkül, hogy az bármiféle furcsaságot, nyomasztást okozna. „Megüt, hogy itt van mellettem, s ez nagyon jó” – árulta el.
Mindig az adott produkciótól függ, hogy az ember éppen hol él, de én nagyon szeretek itthon lenni, azt a környéket járni, ahol felnőttem. Különösen annak fényében, hogy az édesapám és a nagyapám is oda kötődött – mondta Haumann Máté arra a kérdésre, elköltözne-e itthonról.
A Barbie és az Oppenheimer versengését feszegető kérdésre a művész azt mondta, nem szabad elfelejteni, hogy a filmiparban roppant éles küzdelem zajlik az alkotók és a színészek között. Én azt gondolom, hogy a két érintett műnek ez a nagyon furcsa és ellentmondásos összecsengése hihetetlenül szerencsésen sült el. „Tök jó, hogy két, ennyire homlokegyenest mást mutató alkotás mégis kéz a kézben tud járni” – hangoztatta.
Hosszú azoknak a kollégáknak a listája, akikkel nagyon szeretnék együtt dolgozni – fogalmazott Haumann Máté. Az egyikük Florence Pugh, mert ő nagyon kedves és szórakoztató egyéniség, s koránt sem mellékesen döbbenetesen jó színész. Az egyik kedvencem a Nem vénnek való vidék, így érthető, ha Joel és Ethan Coen rendezők is ott szerepelnek a rangsorban – tette hozzá Haumann Máté.
