Legyenek bárkik, átlépték a vörös vonalat azok, akik Jordániában szombat éjjel megtámadták az Egyesült Államok egyik bázisát. Az akcióban három katona halt meg és további kéttucatnyi társuk szenvedett különböző fokozatú sérüléseket. A fájdalmas veszteséget egy olyan drón okozta, melyet jó eséllyel a polgárháború sújtotta Szíriából bocsátottak útjára – állítólag olyan fegyveresek, akiket a háttérből Irán támogat.
Múlt hét péntekig egyébként durván százhatvan inzultus érte az amerikai és koalíciós erőket Irakban és Szíriában, de azok eddig összességükben sem okoztak súlyos sérüléseket vagy károkat az infrastruktúrában, mint ami a szombati csapás nyomában járt.
Washington a Gázai övezetet uraló Hamász gyalázatos támadása óta egyre nagyobb erőkkel van jelen a térségben, s ugyancsak egyre jelentősebb elánnal kísérli meggátolni azt, hogy az amúgy sem a béke irányába tartó folyamatok tovább gyűrűzzenek. Ám ez a törekvése egyre inkább hiábavalónak tűnik – elegendő csak a Jemenben, illetve a Vörös-tenger kijáratánál kialakult helyzetre utalni – s akkor még szót sem ejtettünk az Irán és Pakisztán, illetve Izrael és Libanon között kibontakozni látszó háborúról.
A nem túlzottan ismert Faylaq Al-Sham ellenzéki csoport egyik tagja drónt készít elő, mielőtt rakétatámadást hajtana végre az Aszad-rezsim erői ellen
Fotó: AFP / Anadolu Agency / Ahmed Hasan Ubeyd
Mivel a támadás – elméletileg – Szíriából érkezett, pár mondat erejéig érdemes föltekinteni éppen miként álla helyzet a polgárháború sújtotta államban. Különösen annak fényében, hogy a sokat szenvedett ország – a tavalyi év eleji brutális földmozgást leszámítva – ismét alig szerepel a híradásokban. Ugyanakkor mivel nem lehet az ősidőkben kezdeni, „elegendőnek” tűnik csak az Iszlám Állam 2017-es összeomlásáig visszanyúlni. A térségben amúgy is elképesztően kaotikus a helyzet, amelybe egyebek mellett az is belefér, hogy az Ukrajnában egymással (áttételesen) háborút vívó amerikai és orosz katonák szinte súrlódásmentesen képesek együttműködni a (maradék) terroristák elleni küzdelmükben.
Ha utóbbiak oldaláról közelítjük a kérdést, megkerülhetetlen az Al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai ága, az al-Nuszra Front. Ugyan már lényegesen kisebb területet uralnak, mint mondjuk 2012-ben a zászlóbontásuk idején, de azért még mindig sok kellemetlenséget képesek okozni ellenfeleiknek. A terrorlegények kiváló nemzetközi kapcsolatokkal bírnak, soraikba fogadták az Iszlám Állam (ISIS) hontalanná vált hitharcosait, de külhonból is szép számmal erősítik őket a vallási fanatikusok és pénzért dolgozó zsoldosok. Amúgy csak csendben érdemes megjegyezni, harcoltak ők az ISIS ellen is, de nem feltétlenül ideológia, sokkal inkább financiális okokból, lévén egyáltalán nem mindegy, ki ellenőrzi a csempészútvonalakat. A front nem titkolt célja egy, a saría által igazgatott, szalafista kalifátus megteremtése – lehetőleg mentül nagyobb fizikai területen. Mindez persze egyenértékű lenne a nők rabszolgasorba kényszerítésével, a más vallásúak elpusztításával és a saját nézeteik erőszakos terjesztésével. Ahol lehet, ártanak, melyről a szíriai keresztények tudnának rendkívül sokat mesélni – mármint akkor, ha a nyugati média nyitott lenne az ő hangjukra is.
Temetés Teheránban. A tömeg az Iszlám Forradalmi Gárda Szíriában elesett tagjait gyászolja
Fotó: AFP / Anadolu Agency / Fatemeh Bahrami
Helyben az al-Nuszra Frontnak akad pár haverja. Persze ezek nem olyan mély barátságok, inkább az érdek diktálja őket, s simán benne van a pakliban, hogy olykor egymás torkát is mosolyogva elmetszik. De azért nagy vonalakban mégis elmondható, e kapcsolatok hellyel-közzel jónak tekinthetők. Ezek egyike a Szabad Szíriai Hadsereg, amely alapvetően a kormányerőkkel szemben határozza meg magát. Róluk mindenképpen el kell mondani, hogy mivel e szervezetet a nyugatiak (így-úgy) elfogadják, a szélsőségesek előszeretettel használják amolyan átjáróházként. Ott ugyanis helyel-közzel kapnak orvosi ellátást, fegyvert, lőszert, sőt még némi pénzhez is lehet jutni. Érthető tehát, ha a gyengébb erkölcsi lábakon álló „hitharcosok” olykor elcsábulnak, s úgy pendliztek – és pendliznek – a sorok között, mint anno a nyilasok tették a kommunista pártba átlépve.
Rajtuk kívül akad még úgy féltucat kisebb-nagyobb fegyveres alakulat, melyek általában ideológia mentesen rabolnak el embereket azért, hogy aztán zsíros váltságdíjat zsebelhessenek be értük. Ám ha valaki mégis megfizeti őket, akkor készek bármelyik oldalra állni – hogy aztán idővel akár korábbi kenyéradójuk ellen forduljanak. Azaz ők a tiszta üzlet jegyében kizárólag a saját zsebükre dolgoznak.
A legnagyobb játékosok egyike a kurd kisebbség, illetve annak milíciái, melyek gyakorlatilag egyedül, vagy itt-ott a szíriai kormányhoz hű erőkkel közösen uralják az ország nem csekély részét. Mivel ősellenségük a török, így érthető, ha ők is beszállnak a játszmába, azaz ahol tehetik, irtják a kurdokat. Utóbbiak a Nyugat, de főként az Egyesült Államok természetes szövetségesei, s nem kevés véráldozatot hoztak azért, hogy az ISIS eltűnjön a föld színéről. Fegyveres szervezetük a Kurd Népvédelmi Erők (YPG), mely a Demokratikus Egyesülés Pártjának (PYD) katonai szárnya. Nekik stratégiai szövetségesük pedig a törökországi Kurd Munkáspárttal (PKK), melyet Ankara mellett szinte az összes európai állam a terrorszervezetek közé sorol.
A térségben ott vannak a fentebb említett oroszok is, akik pár éve összevesztek a törökökkel, majd aztán látványosan kibékültek. Moszkva érthető okokból a ma is kormányon lévő Aszadot segíti. Az országban amúgy az orosz katonák igen nagy népszerűségnek örvendenek, nem csak a hölgyek, hanem úgy általában a lakosság körében.
A tarka sort persze még lehetne folytatni, de talán ennyiből is látható, milyen kusza viszonyok uralkodnak manapság Szíriában. S direkt a végére hagytuk Iránt, amely az „ellenállás tengelye” mentén ott tör borsot a Nyugat és csatlósai orra alá, ahol éri. Izrael 2018-ban vette célba Teherán szövetségeseit Szíriában, miután azok előtt (vagy utána, ki tudná eldönteni) kissé megszórták a Golán-fennsíkot. Akkor – és azóta – a katonai helyszínek tucatjait vették célba. S bár sikereket értek el, de a totális győzelemtől nagyjából olyan messze járnak, mint Makó Jeruzsálemtől. Azóta zajlik a macska-egér játék. Jelenleg éppen úgy tűnik, Irán szövetségesei átlépték a vörös vonalat. Kérdés, mit reagál maz Egyesült Államok, melynek – ha valóban példát akar statuálni – valójában magát Teheránt kellene megtámadnia. Ugyanakkor mindez beláthatatlan következményekkel járna a már amúgy is forrongó térségben…
