London irániakat szankcionál újságírók és jogvédők fenyegetése miatt

MH/MTI
2024. január 29. hétfő. 19:04

A londoni külügyminisztérium és a belügyi tárca közös közleménye szerint a büntetőintézkedésekkel sújtott hét iráni személyiség a forradalmi gárda úgynevezett 840-es egységének tagja. A szankciók az alakulat egészét általánosan is érintik.

A hétfőn bejelentett szankciók előzményeként az ITV News brit kereskedelmi hírtelevízió nemrégiben feltáró riportot közölt arról, hogy a 840-es egység merényletterveket szőtt egy londoni székhelyű iráni hírközlő csatorna, az Iran International két műsorvezetője ellen.

A brit kormány ismertetése szerint azonban ez csak az egyik ilyen leleplezett fenyegetés volt, az iráni rezsim 2022 januárja óta ugyanis legalább tizenöt alkalommal próbálkozott brit állampolgárok, illetve Nagy-Britanniához kötődő más személyiségek meggyilkolásával, és nyilvános felszólításokat is közzétett a célba vett emberek megölésére.

A hétfői londoni kormányzati közlemény szerint Teherán szervezett bűnözői csoportokat bíz meg fenyegetőzéseinek végrehajtásával.

Az ITV News decemberben bemutatott riportjából kiderült egyebek mellett, hogy iráni hírszerzési ügynökök 200 ezer dollárt ajánlottak egy embercsempésznek az Iran International két munkatársának meggyilkolásáért.

A merénylet elkövetésére kiszemelt embercsempész azonban kapcsolatba lépett a tévétársasággal és beszámolt az ügyről.

A hétfői tájékoztatás szerint David Cameron brit külügyminiszter nemrégiben hivatalába kérette Irán londoni ügyvivőjét, akivel közölte, hogy Nagy-Britannia nem fogja eltűrni a teheráni rezsim fenyegetéseit.

Cameron a szankciók hétfői bejelentéséhez fűzött nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy az iráni rezsim és a nevében eljáró bűnszervezetek elfogadhatatlan fenyegetést jelentenek Nagy-Britannia biztonságára.

A külügyminiszter szerint a hétfőn elfogadott újabb szankciócsomag is rávilágít azokra a cselekedetekre, amelyeket iráni illetékesek és bűnözői csoportok hajtanak végre a Nagy-Britannia által nagyra értékelt demokratikus szabadságjogok aláásására és felforgatására.

James Cleverly brit belügyminiszter a szankciókat ismertető hétfői közleményben kiemelte: nem lehet megengedni, hogy külföldi rezsimek bűnözőkkel együttműködve fenyegessék Nagy-Britanniát.

A szankciócsomag, amelyhez az Egyesült Államok is csatlakozott, más intézkedések mellett beutazási tilalommal sújtja az érintetteket és lehetővé teszi vagyoneszközeik zárolását.

Nagy-Britannia az Egyesült Államoktól eltérően diplomáciai kapcsolatokat tart fenn Iránnal, és közvetlen menetrendszerű repülőjáratok is közlekednek a két ország között.

Elolvasom a cikket