Menczer Tamás: A kormány nem új jogokat kér a kárpátaljai magyar kisebbségnek

MH/MTI
2024. január 29. hétfő. 23:13

Nem új jogokat kérünk a kárpátaljai magyarságnak, hanem azokat a jogokat adják vissza, amelyek 2015 előtt már megvoltak – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn este az M1 aktuális csatorna műsorában. Menczer Tamás úgy fogalmazott: Magyarország kiáll a kárpátaljai magyarok érdekei mellett, ez „vörös vonal”.

Emlékeztetett arra, hogy Ukrajna 2015-ben kezdte meg a kisebbségi jogok megnyirbálását, módosították az oktatási törvényt, a nyelvtörvényt és a kisebbségi nemzetiségi törvényt is.

A tavaly decemberben elfogadott kisebbségi törvény már jó irányba halad, de nem elégséges – mondta az államtitkár. Elmondta, hogy a hétfői ukrán–magyar külügyminiszteri találkozó után közös munkacsoport vitatja meg azt a 11 pontos javaslatot, amelyet a magyar kormány állított össze. Reményét fejezte ki, hogy a munkacsoport mielőbb megoldásra jut.

Az uniós források járnak Magyarországnak, az nem adomány, nem ajándék – jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy a Financial Times gazdasági lap szerint Brüsszel tönkreteszi a magyar gazdaságot, ha az ország nem támogatja az Ukrajnának szánt pénzügyi segítséget. „Brüsszeltől a zsarolás nem áll távol” – jegyezte meg. Hozzátette: eddig is politikai okokból tartották vissza a Magyarországnak járó forrásokat, a magyar kormány háborúval, az LMBTQ-val és a bevándorlással kapcsolatos álláspontja miatt.

„Vörös vonal a gyermekek védelme, a bevándorlás és vörös vonal a háború is, mert mi a béke pártján állunk” – jelentette ki. Ukrajna finanszírozása ezzel nem összemosható kérdés – tette hozzá.

Elolvasom a cikket