Terepkerékpár-vb előtt: Vas Kata Blanka jó formában érzi magát

MH/MTI
2024. január 29. hétfő. 20:55

Az október közepi kulcscsonttörése után újra formába lendülő Vas úgy fogalmazott: „Nem bosszankodtam egyáltalán a versenyt követően, egy ilyen szezon után örültem nagyon a második helynek, ez egy győzelem volt számomra. Szerintem jobb is, hogy nem nyertem a világbajnokság előtt, mert így talán ha ilyen szituációban leszek ott, akkor még jobban akarok majd nyerni” – fejtette ki Vas, aki az idényben először állt dobogón a világkupában, a teljes terepkerékpáros szezont figyelembe véve pedig másodszor az Oisterwijkben rendezett októberi C2 kategóriájú viadalt követően, amelyen diadalmaskodott.

Már Szlovákiában van a barátjánál, néhány kemény edzés vár rá, majd csütörtökön mennek át a három és fél órányira fekvő Táborba, a vb helyszínére. A pályáról elmondta: nagyon szereti, több pozitív tapasztalata is van róla, és tudja azt is, mik a gyengeségei ezen a pályán, és hogy mely részein erős. Előbbiek közé az egyik lépcsőrész, majd az azt követő emelkedőn elindulás tartozik – „ez általában mindenkinek nagyon fáj” –, valamint a palánkon átugrás, amely szintén emelkedőn van.

„Itt szoktam néha leszakadni a legjobbakról” – vallotta be Vas, aki az erősségei közé az egyik kis emelkedő, illetve a pálya elején található saras, rézsűs, kanyaros részt sorolta. – „Ez általában nagyon jól megy.”
Elárulta: az edzőtáborban a gyengébb részterületekre külön hangsúlyt fektettek résztávozással.

Az esélyei kapcsán azt mondta: nem számolgat, nem szeretné túlgondolni, csak kihozni magából a legjobbat, csapata részéről sem helyeznek rá nyomást. Kiemelte, hogy ha jó rajtja lenne, és nem hátráltatná technikai probléma, csak rajta múlna az eredménye, azzal már elégedett lenne.
Arra a kérdésre, hogy képesnek érzi-e magát arra, hogy meglepetést okozzon, mosolyogva annyit felelt: „Igen, szeretek meglepetést okozni”.

Kitérve a nyári ötkarikás játékokra, úgy fogalmazott: minden sportolónak, így neki is ott van a fejében az olimpia, nagyon szeretne indulni hegyikerékpárban és országúton is – utóbbiban biztosan van kvótája Magyarországnak, és előbbiben is jó esély van rá.
„Először is ez a nagy cél, aztán ha sikerül kijutnom montiban és országúton is, akkor pedig a legjobbamat kihozni” – tekintett előre.

Elolvasom a cikket