Az új francia miniszterelnök folytatja a kiadáscsökkentést, és nem emel adót

MH/MTI
2024. január 30. kedd. 23:04

„Tartjuk az irányt: 2027-re vissza kell vinnünk az államháztartási hiányt három százalék alá, köszönhetően a nagyobb növekedésnek, a nagyobb aktivitásnak, a kiadásaink ellenőrzésének, nem pedig a túl sok adóztatásnak” – mondta a kormányfő általános politikai nyilatkozatában, hozzátéve, hogy „az első megtakarítási javaslatokat” a következő költségvetést illetően márciusban jelenti be.

A miniszterelnök szerint Franciaország visszaerősödésének előfeltétele „a költségvetési felelősség”.

Gabriel Attal jelezte, hogy „Franciaországot szeretné bürokráciamentessé tenni”, utalva a „hatvanmilliárd euróra”, amely évente „a mindennapi élet bürokratikus eljárásai és bonyolultsága miatt” vész el. Bejelentette, hogy „a nyár után” a munkajog reformjának új szakaszát indítja el, hogy „felszabadítsa a kis- és középvállalatok energiáit”, „a mindennapi munkájuk jelentős egyszerűsítésével, és azáltal, hogy lehetővé válik számukra, hogy bizonyos szabályokról közvetlenül, vállalatokon belül tárgyaljanak”.

Gabriel Attal szerint ez az egyszerűsítési törekvés „nem korlátozódik a munka világára”.

„A francia lakossággal, a szakemberekkel, a képviselőkkel együtt fogjuk felmérni a megszüntethető vagy egyszerűsíthető normákat, s meg fogjuk vizsgálni azokat az eljárásokat, amelyeken javítani lehet. Minden téma terítéken van” – hangsúlyozta.

A miniszterelnök jelezte azt is, hogy „az idei évtől” lehetővé válik, hogy „az ország bármely pontján” online lehessen panaszt tenni. Azt is elmondta, hogy „minden szerv, bizottság és egyebek, amelyek az elmúlt 12 hónapban nem üléseztek, megszűnnek”.

„Ahol csökken a bürokrácia, a szabadság ter nyeret” – mondta.

Elolvasom a cikket