A fővárosi Fidesz üdvözli a Kehi vizsgálatát a Lánchíd felújítása ügyében

MH/MTI
2024. január 31. szerda. 13:18

Wintermantel Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülése alatt újságíróknak azt mondta, örül a Kehi vizsgálatának, bízik abban, hogy eredményesen ki fogják vizsgálni az ügyet, és megállapítják „a teljes láncolatot, hogy a számlagyáron keresztül hová és kihez jutott a pénz”.

Közölte, elképzelhetetlen, hogy válaszok nélkül maradjon, miért kellett új közbeszerzést kiírni a Lánchíd felújítására, amely végül késve, csökkentett műszaki tartalommal és ötmilliárd forinttal drágábban készült el, ráadásul egy olyan cég nyerte el a munkát, amelyért a főpolgármester kardoskodott, és amelytől „komoly pénzek vándoroltak tőlük számlagyárral érintett cégekhez”.

A politikus szerint az jó, ha egy civil szervezet – ebben az esetben a Transparency International – részt vesz a beruházás közbeszerzéseinek ellenőrzésében, de kifogásolta, hogy a szervezet ezt nem ingyen, hanem ötmillió forintért végezte el, „és semmire sem jutottak”. Szerinte „felmerül”, hogy miért, „milyen külső nyomásra” kellett kifizetni ezt az összeget.

Hozzátette: készséggel elhiszi, hogy adott esetben a főpolgármesterhez személyesen „nem érkezett semmi”.

Arra a kérdésre, várható-e az ügyben fővárosi vizsgálóbizottság felállítása, azt mondta, Karácsony Gergely főpolgármester kerüli a kényes helyzeteket, „minden kínos kérdésben hallgat”, így nem valószínű, hogy lesz vizsgálóbizottság.

Megjegyezte: azt várta volna, hogy ha ilyen látványos botrányba keveredik a főpolgármester, akkor ő maga javasolja vizsgálóbizottság felállítását, de Karácsony Gergely ezt elmulasztotta.

Wintermantel Zsoltot kérdezték az új közlekedési tarifaközösségről szóló megállapodásról, erről azt mondta, örül, hogy a főpolgármester „nem baltázta el”, és elfogadta a kormány kedvező ajánlatát, ami rendkívül előnyös a budapesti és az agglomerációs utazóközönségnek is.

Ugyanakkor azt kérte, a főpolgármester „nagyobb szerénységgel” nyilatkozzon erről, mert Karácsony Gergely a 2019-es programjának megvalósításaként beszélt a megállapodásról, miközben tavaly decemberben még „semmilyen fogalma nem volt” arról, hogy lesz egységes bérletrendszer.

Elolvasom a cikket