A magyar–szerb sportdiplomáciai kapcsolatokról tárgyalt Belgrádban Schmidt Ádám

MH/MTI
2024. január 31. szerda. 18:12

A találkozó során a két fél egyetértett abban, hogy Magyarország és Szerbia – közösen is – jelentős sikereket ért már el a nemzetközi sportesemények rendezésében, amely kapcsán értékes tapasztalatcsere jöhet létre. A fejlesztési lehetőségeket szem előtt tartva pedig kiemelték az együttműködés további erősítését a két ország sportági szakszövetségei között.

A találkozót követően a két vezető közös egyeztetésen vett részt Bögöly Gyulával, a Magyar Röplabda Szövetség és Mester Gyulával, a Szerb Röplabda Szövetség elnökével, amelynek során a sportszövetségek együttműködési megállapodást írtak alá.

„Rendkívül jó a kapcsolat az országaink között, amit úgy gondolom, hogy a sport területén is mindenképp hasznosítani érdemes. Ha lehetőségünk van tanulni egy nemzettől, amely egy adott sportágban jelenleg sikeresebb a miénknél, arra nyitottnak kell lennünk. Ezért is örömteli, hogy létrejött az együttműködési megállapodás a Magyar és a Szerb Röplabda Szövetség között” – fogalmazott Schmidt Ádám, aki a szerb sportminiszter meghívására érkezett Belgrádba.

A két ország sportági szakszövetségei ennek értelmében az oktatás és az edzői munka terén – nemzeti válogatott és klubszinten is – együttműködnek, fejlesztik az utánpótlás rendszerét és a szövetségek versenyrendszerében résztvevő klubok sportági és marketing együttműködését, valamint népszerűsítik és elérhetővé teszik a röplabdasportot mindkét országban.

„Zoran Gajic elismerését fejezte ki a 2023-as, budapesti atlétikai világbajnokság sikere kapcsán, amit ő maga is személyesen tekintett meg a helyszínen. Megragadva az alkalmat, meghívtam a szerb sportirányítás képviselőit a budapesti olimpiai kvalifikációs versenyekre, valamint a májusban megrendezésre kerülő sportdiplomáciai konferenciánkra” – tette hozzá a sportért felelős államtitkár.

Amint a tárgyalásról szóló szerdai közleményében olvasható: Magyarország és Szerbia kapcsolata az elmúlt években sokat fejlődött, az előrelépés pedig a sport terén is érezhető. Tavaly januárjában Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerbiai látogatása alkalmával találkozott a szerb sportminiszterrel, akivel egyhangúan szorgalmazták a szomszédos országok közötti együttműködés szorosabbá tételét.

Elolvasom a cikket