Az egyre hidegebb hőmérséklet és a csapadék csökkenésének periódusa egybeesett a Római Birodalmat sújtó három pandémiával. Erről számoltak be Kyle Harper, az Oklahomai Egyetem történésze és kollégái január 26-án a Science Advances magazinban.
Az okok alig ismertek. De a körülbelül Kr.e. 200 és a Kr.u. 600 közötti időszak éghajlat rekonstrukcióján alapuló leletekből a tudósok azt találták, hogy a klímastressz valószínűleg hozzájárult a betegségek terjedéséhez és a mortalitás súlyosságához. Harper korábban amellett érvelt, hogy az Első Pestis Pandémia (jusztiniánuszi pestis), kombinálva a csökkenő globális hőmérséklettel meggyengítette a Római Birodalmat.
Az új felfedezések megerősítik azt az elméletet, hogy az éghajlat változása hatással van a fertőző betegségek eredetére és terjedésére. De azt nem tudni, hogy az ókori Római Birodalom mely faktorai, köztük a távolsági kereskedelmi hálózatok és a sűrűn lakott települések, fokozták-e jobban az emberek sérülékenységét a járványok kitörésében.
Ahhoz, hogy rekonstruálják az ókori klímát, a kutatók a fosszilizált páncélos ostorosok széleskörű mintáját használták fel. Ezek az egysejtű algák jól megőrződtek az üledékmagokból származó, szénizotóp-datált darabokban, amit korábban az Itália déli részén lévő Taranto-öbölből gyűjtöttek. A páncélos ostorosok a tenger napsütötte felső részében élő planktonikus szervezetek.
Különböző fajaik nyár végén és ősszel a tengerfenékre telepednek. Vannak fajok, melyek csak a hideg, és vannak, melyek csak a meleg vizekben élnek.
Nyár végén és ősszel a vízhőmérséklet a Taranto-öbölben szorosan igazodik Itália déli részének levegő hőmérsékletéhez. A kutatók nyomon követték az üledék darabokban talált páncélos ostoros fajok kompozíciójában lévő változásokat, hogy megbecsüljék a nyár végi, őszi hőmérsékletet Itália déli részén a Római Birodalom korában. A páncélos ostorosokat használták arra is, hogy megmérjék az ókori csapadék változásokat. Itália középső és északi részén a bőséges csapadék miatt a folyók a tápanyagban gazdag vizet a Taranto-öbölbe szállították.
Vannak olyan páncélos ostoros fajok, amelyeknek bőséges tápanyagra van szükségük, ami ha van gyorsan gyarapodnak és a tengerfenéken kötnek ki, és vannak, melyek a tápanyagban szegény vizet preferálják. Az, hogy a vízalatti üledékben megőrződtek, a csekély csapadék kiterjedését tükrözi.
Nagy pestisjárványok és társadalmi válságok.
A páncélos ostorosok elemzése azt mutatta, hogy Kr.e. 200 és Kr.u. 100 körül meleg, stabil hőmérséklet és rendszeres csapadék volt. Ez az idő megegyezik az úgynevezett Római Meleg Periódussal, amikor a Római Birodalomban politikai és társadalmi stabilitás volt. Aztán a három pandémia előtt röviddel, vagy alatt egyre hidegebb és szárazabb fázisok jöttek: az antoninuszi pestis, ami Egyiptomból Európába terjedt át és a Brit-szigetekre a 80-as évek végére ért el; a ciprusi pestis, ami a a politikai felfordulások idején sújtott Rómát a Kr.u. 2. század közepén; és a jusztiniánuszi pestis, ami Kr. u. 543-ra érte el Itáliát.
Az 500-as évek végére az átlaghőmérséklet körülbelül 3 Celsius-fokkal hidegebb volt, mint a legmagasabb átlagok a Római Meleg Periódus idején. Azt nem tudni, milyen magasra emelkedett a halálozási ráta e betegségek kitörése alatt és hogy mindez mennyire játszhatott szerepet a birodalom bukásában.
A római birodalom ereje és hatása a jusztiniánuszi pestis ideje körül drámaian csökkent, bár a birodalom keleti fele fővárosának, konstantinápolynak 1453-as bukásáig fokozatosan csökkenő mértékben ugyan, de még fennállt.
Az új éghajlati információk ellenére a kutatók nem tudják még biztosra megmondani, hogy a hőmérséklet és csapadék megváltozása hogyan segíthette a fertőző betegségek terjedését. Bár azt tudni, hogy a jusztiniánuszi pestist a Yersinia pestis baktérium okozta, konkrét betegséget okozó ágensek a másik két pestist illetően nem ismertek, ami tovább nehezíti annak magyarázatát, hogyan lehetett hatással az éghajlat ezekre az eseményekre.
Ami tény, hogy sok fertőző mikroba virágzik hideg, száraz éghajlati kondíciók alatt is.
Itália és a Római Birodalom más részei jelentős gabonatermés veszteséget szenvedtek el a hideg évek alatt. Ezért az itáliai vidékről az éhező emberek a városokba vándorolhattak, ahol az importált gabona jobban elérhető volt. A betegségek a migránsokkal együtt költöztek, de a városokban lévő alultáplált és immunológiailag sérülékeny populációk hulláma is majdnem biztosan fokozta a pandémia virulenciát.
