Stinger MANPAD
A Stinger ember által hordozható légvédelmi rendszerek (MANPAD) rettegett hírnévre tettek szert az afganisztáni háború (1979-1989) idején. Az USA által felfegyverzett iszlamisták komoly pusztítást végeztek a kormányerőket támogató szovjetek soraiban, talán ezért is tűnt kézenfekvőnek, hogy 2022. február 24-e után az ukránoknak is szállítsanak belőlük.
A „speciális katonai művelet” első, villámháborús szakaszában a Stinger nem is okozott csalódást. Számtalan hír jelent meg a szárazföldi erőket támogató harci repülőgépek és helikopterek lelövéséről. Ugyanakkor az Egyesült Államokban néhány hónapon belül készlethiány alakult ki. Még az is szóba került, hogy megpróbálnak 10-15 éve elbocsátott munkásokat visszacsábítani az üzemekbe a termelékenység fokozása érdekében.
Mindenesetre nem ezen múlt, hogy a Stinger-reneszánsz hamarosan lecsengett. Az oroszok egyszerűen változtattak a stratégiájukon. A gépeiket nagyhatótávolságú precíziós csapásmérő fegyverekkel szerelték fel, így többnyire a MANPAD-ok hatósugarán kívülről intézhettek támadást az ukrán célpontok ellen.
A front „veszélyzónájába” persze sokszor muszáj berepülni, ezért finomítottak például a Ka-52 harci helikopter önvédelmi rendszerén is, amely állítólag jóideje már sikeresen képes elhárítani a hordozható légvédelmi rendszerekből indított támadásokat – akár többet egyidejűleg.
A pilóta nélküli légi járművek (UAV) tömeges megjelenése tovább rontotta a MANPAD eredményességi mutatóját, ugyanis – az orosz sajtóhírek szerint – a célkövető feje rosszul érzékeli az olyan dugattyús motor által hajtott drónokat, mint a Geran-2. Nem véletlen tehát, hogy a Stingerekkel manapság egyáltalán nem találkozunk a hírekben.
Javelin AAWS-M
Hasonló pályát futott be a Javelin továbbfejlesztett közepes páncéltörő fegyverrendszer (AAWS-M) is, pedig egy időben akkora sláger volt, hogy plüss figurát készítettek belőle, amit játékboltokban árultak szerte Ukrajnában, és Szent Javelin alakját is megalkották. Ezeket az vállról indítható rakétákat különösen nagy izgalommal és elvárásokkal vetették be az ukránok, hiszen hasonló fegyverük az oroszoknak nincsen.
A föderáció páncélosai a légierőhöz hasonlóan az első néhány hónapban érzékeny veszteségeket szenvedtek, de amikor azt gondolhattuk volna, hogy a Javelinek a csúcson vannak, hirtelen eltűntek a híradásokból. Fotókon és videófelvételeken is ritkán látni az AAWS-M-eket, ami arra utalhat, hogy az amerikaiak valamiért – talán a presztízsveszteség elkerülése érdekében – leálltak a szállításukkal.
A hadászati kérdésekkel foglalkozó bloggerek és szakírók egy része úgy véli, a nyugati csúcsfegyverről kiderült: sokkal drágább, mint amilyen hatékony.
A Defence Express már 2022 márciusának arra jutott egy elemzésében, hogy az ukránok sajátfejlesztésű Sztuhna-P rakétarendszere simán kenterbe veri. A hatótávolsága 500-1000 méterrel nagyobb, összességében pedig egy olcsóbb és kevésbé kényes fegyverről van szó, amely a mai napig szedi áldozatait. Habár a páncélelhárításban is előtérbe kerültek az UAV-ok.
Bayraktar UAV
A Bayraktar pilóta nélküli repülőgép (UAV) volt 2022 tavaszának harmadik sztárja. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy török, ennél fogva úgy is lehetett tekinteni rá, mint Recep Tayyip Erdoğan „inkább ukránpárti” elköteleződésének jelére egy olyan időszakban, amikor mindenki azt találgatta, hová áll Ankara.
Arra is jók voltak, hogy a – valóságban soha nem létezett – „Kijev szellemével” együtt láthatatlanná váló ukrán légierőt valahogy visszacsempésszék a hírekbe. Kijev és a hadvezetés úgy beszélt a Bayraktarokról, mint olyan jövőbemutató eszközökről, amelyek szinte már-már fölöslegessé teszik a személyzettel ellátott taktikai repülést.
A rajongás akkora volt, hogy katonanótát is írtak róla, amely néhány nappal a válság eszkalációja után, március 1-jén jelent meg.
Ez az előbb említett megközelítés egyébként nem ukrán sajátosság: az elmúlt években az UAV-ok fejlődésével párhuzamosan számtalan olyan cikk és nyilatkozat látott napvilágot, melyek szerint az amerikai légierőnél komolyan elgondolkoztak azon, hogy professzionális gamereket alkalmazzanak drónkezelőként, és fokozatosan csökkentsék a pilóták és a drága harci repülőgépek számát.
A Stingerekhez és a Javelinekhez hasonlóan a Bayraktaroknak is volt egy rövid „aratási” idejük, aztán gyorsan kiszorultak a hadibeszámolókból. Meglehet, nem függetlenül attól, hogy kiderült: az orosz légvédelem számára nem a legnehezebb célpontok. Ez pedig nem jó reklám egy exportra is gyártott fegyverrendszer számára. Hajlunk rá, hogy inkább ez a marketing megfontolás, és nem valamiféle titkos Erdoğan-Putyin paktum áll a török UAV-ok felszívódásának hátterében.
