2024. február 1. csütörtök. 6:6
Ismét hallattak magukról a tehetségtelen zöld aktivisták, akik egy zseni nagyságát megragadva igyekeztek magukra irányítani a figyelmet, és Leonardo da Vinci Párizsban kiállított Mona Lisa festményének bemocskolásával egy kis figyelemhez jutni. Állítólagos céljuk, hogy az egészség és fenntartható élelemhez való jogért küzdjenek, de nekem inkább a magamutogatás jut eszembe a paradicsomleves-akcióról. Két éve ugyancsak zöld aktivisták, ugyancsak ökológiai szempontokat hangoztatva tortával dobálták meg a hírneves műalkotást, amit az utóbbi hetven évben már üveg véd a könnyű hírnévre vágyóktól.
Az elmúlt években nem csupán da Vinci műremeke, hanem számos hasonló klasszikus alkotás került az exhibicionisták célkeresztjébe, ami nehezen értelmezhető, hiszen ugyanilyen erővel a modern kori műalkotásokat is kiszemelhetnék, amelyeknek mégis csak több közük van napjaink környezeti problémáihoz. Az ugyanis vitathatatlan, hogy az emberi kapzsiság fenntarthatatlan pályára állította a gazdasági növekedést, és környezetünk egyre lehangolóbb állapotban van, így szakértő legyen a talpán, aki egy-egy ételről meg tudja mondani, hogy fogyasztásra alkalmas, vagy csak veszélyes hulladék elegáns csomagolása.
A célt nem vitatom, ám az eszközöket szánalmasnak tartom, kifejezetten visszataszító, képmutató, gyáva eljárásnak. Ennél még az is elfogadhatóbb, amikor a magamutogatók nagy érdeklődéssel követett sportesemények pályáira rontanak be egy kis rivaldafényért. A valódi bátorság ugyanis az lenne, ha az egészségtelen életkörülményekért valóban felelős politikusokat locsolgatnák paradicsomlevessel, vagy dekorálnák habos süteményekkel. Például éppen azokat a zöld képviselőket, akiket ők juttattak mandátumhoz, ám a nyilvánosan hangoztatott programjuk helyett multiérdekekért lobbiznak, és az emberi egészségre ártalmas törvényeket szavaznak meg. Zöld támogatás nélkül nem lehetne újranyitni a németországi szénbányákat, nem kerülhetnének asztalainkra veszélyes hulladéknak minősülő ukrán vagy más kontinensekről származó, az európai előírások szerint élelmiszernek nem minősülő termékek.
A nemzetközi feltűnést keltő akciótól ugyan semmilyen kézzelfogható eredmény nem várható, ám mégsem haszontalan, hiszen ezen keresztül is szembesülhetünk a jól szervezett vörös-zöld képmutatással. Néhány figyelemre vágyó, tehetséghiányos személyre rábízzák a végrehajtást – így el lehet hitetni, hogy a zöld szervezetek, pártok valóban a közös jövőnkért harcolnak –, majd a már magasabbra jutó kiválasztottjaik, megfelelő pozíciókért, netán közvetlen anyagi ellenszolgáltatásért cserébe – láttunk ilyenre is példát Brüsszelben – szívfájdalom nélkül megszavazzák a környezet- vagy emberkárosító döntéseket. Az egész nem több, mint a választók becsapása; aligha véletlen, hogy az éppen beinduló európai parlamenti választások elé időzítették, hiszen zászlós hajójuk, a német zöld párt rég nem látott mélységekbe zuhant – támogatóinak a kétharmadát elvesztette –, amióta kormányra kerülve kimutatta foga fehérét, és szembe köpte a benne bízókat. Párizsban is a jól szervezettséget tapasztalhattuk, amikor a zöld terroristák akciójuk után nyugodtan szelfiztek, videóztak, míg a múzeum biztonsági személyzete nem eltávolítani igyekezett őket, hanem csak az eltakarásukkal próbálkozott, a felvételek pedig az egykor szebb napokat látott BBC-nél landoltak, amely lelkiismeretfurdalás nélkül népszerűsítette a barbárságot.
Nem kell azonban messzire menni, ezt a módszert saját bőrünkön is érezhetjük, ugyanis napjainkban a balliberális szervezetek közös nyugati iskolát végeznek, az érzékenyített rektorok mindenhol ugyanabból a kottából oktatnak. Emlékezhetünk Karácsony Gergely főpolgármester beiktatását követő első intézkedésére, amikor bejelentette a klímavészhelyzetet, aztán kerékpárutak pingálgatásával a városi légszennyezettség növelését érte el a megszokottnál is nagyobb dugókat kialakítva a budapesti főutakon. Építhetett is volna néhányat több milliárd forintos uniós támogatás segítségével, de az már sokkal komolyabb előkészületeket kíván, mint a látszatintézkedések. Mert a látszatzöldeknek ennyi is elég.
A szerző vezető szerkesztő
