2024. február 1. csütörtök. 10:1
Az ellenfelet megsemmisíteni és még az emlékét is eltörölni – mintha ez a vízió lebegne az unió baloldali bürokratáinak és képviselőinek szeme előtt, amikor önmagukból kifordulva küzdenek a magyarok s a magyar többségi akaratot képviselő magyar kormány ellen. Nincs mit szépíteni, a kard ki kard ideje jött el. Immár világosan látszik, hogy az unió feladta valamikori játékszabályait, s az EU-ban csücsülő percemberek a konszenzuskeresés helyett a nemtelen fenyegetés és a durva zsarolás eszközeihez folyamodnak. A hazánkkal szemben alkalmazott politikájuk célja egyértelmű: a hazai baloldal támogatása, hogy eltakarítsák a nemzeti kormányt.
Az elmúlt évek Brüsszellel kapcsolatos hírfolyama másról sem szólt, mint erről a nekivadult támadássorozatról. Még felidézni is vérlázító az EP-képviselők némelyikének fröcsögését Magyarország ellen. És sokáig emlékezni fogunk Cseh Katalin és Donáth Anna momentumos EP-képviselők januári, strasbourgi fellépésére is, amikor mindent elkövettek, hogy megakadályozzák a magyar diákok és oktatók részvételét az Erasmus-programban. Mindez a diákokkal szemben elkövetett cserbenhagyásos gázolás volt. Valójában abba a folyamatba illeszkedik, amely több mint tíz esztendeje zajlik, s arról szól, hogy a hazai és az uniós progresszívek egymásnak asszisztáló támadással próbálják gyengíteni a magyar kormányt.
Pedig a politikai haszonszerzésnek ez a módja láthatóan kudarcos. Hiába a folyamatos heccelés a pedagógusok vagy a diákok, s korábban más társadalmi csoportok körében is, ez nem hozott számukra sikert. De ha a magyar szavazópolgárok többsége nem vevő erre a mesterségesen gerjesztett – és a baloldali uniós képviselők által is tüzelt – indulatpolitikára, akkor miért erőltetik? Nos, erre számos – háttérhatalmi mozgatórugókat, pénzügyi összefonódásokat, történelmi párhuzamokat felvonultató – elemzői magyarázat létezik, ám a lecsupaszított válasz lényege: azért erőlködnek, mert silány az eszköztáruk, kifogytak minden munícióból. Miután eltávolodtak a választóiktól és már régen feladták a polgárok valóságos érdekeinek képviseletét, maradt a nagy nihil. És most erőnek erejével próbálják előkészíteni a zűrzavart, mert ebből – gondolják – még jól jöhetnek ki. Pedig az emberek nagy többsége idegenkedik a felfordulástól, a bizonytalanságtól s a világmegváltó gondolatokat hirdető önjelölt prófétáktól. A józan többség nem a progresszív tantételekből, hanem az elődeitől megörökölt szokások és hagyományok talapzatán fogalmazza meg szabadságeszményét és alakítja ki a jelenhez igazított életmodelljét. S ez utóbbi szíve-közepe a mindennapok kiszámíthatósága, a jövő tervezhetősége és a biztonság – a munkában, a családban és az egész országban.
Magyarország józan többsége úgy ítéli meg, hogy ezeket az értékeket a nemzeti kormány garantálja. Még azok is így gondolják, akik kritikusan tekintenek az Orbán-kabinetre. Mert ugyanakkor azt is megállapítják, hogy az ellenzék összehasonlíthatatlanul tehetségtelenebb. S a józan többség azon is elmereng: ha az Orbán-kormány annyit lopna, mint mennyit ezt hallani, akkor hogy a csudában fejlődhetett ekkorát az ország. Mert bármit is kárálnak az ellenfelek, Magyarország folyamatosan fejlődik, s a stabilitás és a biztonság szigete.
No, ez az, ami célkeresztben van; ezt a szuverén, a többségi választói akaratot érvényesítő s a nemzeti önazonosságot erősítő politikát akarják eltakarítani az útból. Erre szolgál az uniós zsarolás ezerféle módja. Most éppen a genderpropagandát akarják Magyarországra ráerőltetni, miként évek óta az illegális bevándorlást is. Ám e két ügyben még szilárdabb a többségi álláspont. Nemcsak a Fidesz, de az ellenzéki szavazók nagy része is úgy véli: gyermekeinket nem lehet megfosztani az egészséges testi-lelki fejlődés jogától. Ez egyszerűen képtelenség. Itt nálunk, az óvodákban és az iskolákban nem lesz szivárványos érzékenyítés. Mint ahogyan nem lesz tömeges, illegális bevándorlás sem. Mi köszönjük, de nem akarunk felolvadni más kultúrákban, s egyébiránt mecseteket sem akarunk építeni. Nekünk megvannak a magunk templomai. És van egy Boldogasszony Anyánk. Kard ki kard idején hozzá szólt és szól a fohász.
A szerző újságíró
