Koreai kényszermunkások emlékművét bontották el Japánban, aktivisták tiltakoznak

MH/MTI
2024. február 1. csütörtök. 19:56

Gunma prefektúra hatóságai hétfőn kezdték meg az egyik közparkban lévő kőszobor bontását, és szerdára be is fejezték – jelentette a japán újság. A helyi híradó által készített felvételeken már csak a darabokra tört emlékmű alapzatának maradványai látszanak.

A hatóságok azt mondják, hogy a bontás előtt eltávolították és megőrizték az emlékmű azon részét, amelyen sírfeliratok voltak, és átadták az emlékműért felelős civil szervezetnek.

A Koreai-félsziget 1910 és 1945 közötti japán gyarmati uralom alatt állt, így az emlékművet azért állította egy japán civil szervezet még 2004-ben, hogy elősegítse a két ország közös múltjának megértését, valamint erősítse a két nemzet barátságát.

2014-ben Gunma prefektúra megvonta támogatását az emlékműtől, azt állítva, hogy egy aktivista „helytelen megjegyzéseket” tett a kényszermunka áldozatairól egy 2012-es megemlékezésen. A japán legfelsőbb bíróság 2022-ben a gunmai hatóságok javára döntött, de a civil csoport külön pert indított az eltávolítás megakadályozására. Az emlékművet ennek ellenére lebontották.

Elolvasom a cikket