Révész Attila: Soha nem volt ilyen erős a keret, mint most

MH/MTI
2024. február 1. csütörtök. 18:19

Az OTP Bank Ligában jelenleg az utolsó helyen áll a Kisvárda, de Révész Attila biztos a bennmaradás kiharcolásában. Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva többek között arról beszélt, hogy olyan játékosokat kerestek, akik „a kapu előtt egy váratlan megoldással hozzá tudják segíteni a csapatot több pont megszerzéséhez”.

Emlékeztetett rá, hogy a védelemben is volt bizonytalanság az ősszel, de úgy véli, elöl és hátul is jelentősen erősödtek a horvát Bernardo Matic és Andrija Filipovic, valamint Wellington Nem érkezésével. A háromszoros brazil válogatott támadóval kapcsolatban úgy fogalmazott: „ő egy olyan futballista, akit a futballszeretők szeretnek a pályán látni, nagyon jól tud cselezni, rettentő gyorsak az átmeneti megindulásai, nagyon jók a rágyorsításai és a lába is kiváló”.

A dél-amerikai futballista a Ferencváros ellen szombaton még nem játszik.

„Nem kaptuk még meg a Vitóriától a játékengedélyét, de ha meglenne az engedély, akkor sem tudna játszani, mivel kedd éjszaka érkezett, szüksége van az átállásra, és az erőállapota sem tökéletes” – mondta Révész Attila.

A sportigazgató arról is beszélt, hogy a fiatal labdarúgók játékperceit illetően másodikak voltak az ősszel az MTK mögött, ez is közrejátszott abban, hogy tavaszra már egy erősebb keretet állíthattak össze.

„Biztos vagyok benne, hogy ezzel a kerettel az első négyben leszünk a tavaszi tabellát illetően” – szögezte le.

Feczkó Tamás, a csapat vezetőedzője úgy fogalmazott: „A cél az volt, hogy ne csak igazoljunk, hanem erősítés is legyen, aki idejön hozzánk, hiszen nagyon kiélezett harc várható a bennmaradásért. A Kisvárda mindenféleképpen szeretne bennmaradni, és úgy gondolom, adottak a feltételek ahhoz, hogy ezt a célt teljesítsük.”

A tréner szerint a helyzetek kialakításával már korábban sem volt gondjuk, de helyzetkihasználásban mindenképpen előre kell lépniük.

A Kisvárda 17 forduló után 14 pontjával az utolsó, 12. helyen áll a magyar élvonalban, de hátránya csupán egyetlen pont a már bennmaradást érő tizedik helyezettel szemben.

Elolvasom a cikket