2024. február 2. péntek. 7:11
Az MSZP kampányt indít a totális ellenzéki összefogásért. Szerintük ez a választópolgárok igénye. De inkább tűnik mindez a végső kétségbeesés hangjának, hisz az utódpártnak egyedül már nem megy.
Jelenleg a Párbeszéd és az MSZP akarja leginkább a teljes összefogást, ami annyiból logikusnak tűnik, hogy előbbi népszerűsége sosem érte el, utóbbié pedig néhány éve zuhant be a parlamenti küszöb alá. A szociknak megszűnt, a zöldpártnak nem is volt országos hálózata. Mindkét párt a szakadék szélén táncol, valójában a legerősebb baloldali szerveződés vezetőjének kezében van a sorsuk.
A dilemma azonban ma már nem az összefogás haszna, hanem a túlélés lehetősége. Ahogy kínzó kérdés az is, hogy ki akar egyáltalán összefogni a szocialistákkal? Mi az a hozzáadott érték, ami miatt Gyurcsány Ferencék elfogadnák a kinyújtott balkezet? A hála, a bajtársiasság, vagy a közös ellenségkép talán? Aligha. A hála nem baloldali kategória, ők egyébként is cikinek tartják a lojalitást. Így hiába mentette meg az MSZP 2014-ben Gyurcsány Ferencet azzal, hogy összefogott az akkor még a bejutási küszöb alatt lévő Demokratikus Koalícióval, ezt most nem fogja visszakapni. A bajtársiasság pedig ebben az esetben inkább rivalizálásba torkollik, hisz egy ideje csak arról szól a két párt viszonya, hogy vajon ki a szociáldemokratább.
Régóta temetjük a szocialista pártot, de valahogy mindig maradt annyi erőforrásuk, ami a túléléshez kellett. Persze, a helyzetelőnyük, az induló anyagi és politikai tőkéjük sokáig kitartott, ám úgy tűnik, hogy kifogyóban vannak.
Talán éppen ezért forgatták az összefogásra felszólító videójukat a Villányi úti székházukban, ami a képek tanulsága szerint felújított állapotban van. A hatezer négyzetméteres ingatlan egyébként hivatalosan nem is az MSZP, hanem a párt által alapított, Villányi úti Konferencia-központ és Szabadegyetem Alapítvány tulajdonában van, amitől számos szervezet bérel irodákat – köztük érdekes módon maga az MSZP-frakció is. De beszédes az is, hogy évek óta napirenden van az egyébként jelzáloggal terhelt „utolsó családi ezüst” eladása. Az ingatlan megjelenése a legújabb videójukban így nem a véletlen műve, inkább valamiféle hozomány felmutatásának szándéka.
Mindenesetre a szellemi és a humánerőforrás biztosan elfogyott. Habár a neoliberális gondolatokkal fűszerezett szociáldemokrácia – mint az Tony Blair és Gerhard Schröder után kiderült – fából vaskarika, ráadásul az ideológiák házasítása révén éppen a baloldaliságot vesztették el ezek a pártok, mégis vonzó identitásmeghatározásnak tűnik. Bár a demagógiának és a nyugati progresszív minták másolásának nincs szüksége komoly intellektuális megalapozásra. Elég a sajtócikkekre és a brüsszeli globalista erők támadásaira reagálni, ezt pedig hiba nélkül abszolválja az MSZP.
A rendszerváltoztatás sikertörténet, ám sok-sok restancia maradt hátra. Ilyen az utódpárt története is. Voltaképp nem is ennek a kijelentésnek kellene politológiai szempontból meglepőnek lennie, hanem annak, hogy egy diktatúra utódpártja, egy merőben új gazdasági és politikai rendszerben még három évtizeden keresztül számottevő erőt tudott képviselni, most pedig a baloldali összefogás élére akar állni.
De ki akar ma már velük együttműködni? Erre a kérdésre továbbra sincs megnyugtató válaszuk. Sőt, a helyzet inkább úgy áll, hogy az utódpárt agóniája nemcsak a jobboldalon, hanem a baloldalon is örömteli esemény. Sokan drukkolnak ott is annak, hogy az MSZP története véget érjen.
A szerző a XXI. Század Intézet elemzője
