A HBO dobta Milos Bikovicot

A tervek szerint Bikovic a HBO Fehér Lótus című sorozatának harmadik évadában kapott volna szerepet, azonban ez nem várt felháborodást váltott ki, miután a szerb származású színész közismerten oroszbarát. A számtalan orosz filmben való szereplés mellett a színészt Vlagyimir Putyin orosz elnök is kitüntette.

A csatorna közleményben jelezte, meghallgatásokat tart Bikovic szerepére.

Az eset kapcsán azonban érdemes megjegyezni, hogy Milos Bikovic szereplése ellen maga az ukrán külügyminisztérium is tiltakozott X-en közzétett bejegyzésében.

„HBO, nektek rendben van, hogy egy olyan emberrel dolgoztok, aki egy népirtást és a nemzetközi törvények megszegését pártolja?” – tette fel a kérdést bejegyzésében az ukrán külügyi tárca.

Objektum doboz

Bikovic egyébként reagált az eseményekre, elbocsájtása kapcsán pedig „szándékos lejárató kampányról beszélt”. A színész emellett emlékeztetett, hogy ő maga is egy háború sújtotta országban nőtt fel, 11 évesen pedig pincékbe kellett menedéket keresnie a bombázások elől.

Elolvasom a cikket