Erősen foghíjas lesz a müncheni biztonságpolitikai fórum

A február 16-18. közötti fórumra több mint ötven állam- vagy kormányfőt, és mintegy száz minisztert várnak, ezenkívül nemzetközi szervezetek képviselőit, parlamenti képviselőket és neves szakértőket.

„Néhány nappal ezelőtt (Vlagyimir Putyin) orosz elnök azt mondta (az ukrajnai háborúval kapcsolatban): szívesen tárgyalna, de nem ezzel az ukrán kormánnyal. Más szóval, nincs komoly szándék a tárgyalásokra” – jelentette ki Heusgen. „És ezért döntöttünk úgy, hogy nem hívjuk meg az orosz kormányt, de orosz civil szervezetek képviselőit, valamint száműzetésben élő orosz politikusokat igen” – tette hozzá.

Elmondta: a szervezők azért döntöttek az iráni kormány képviselőinek kizárása mellett, mert azt hallják „Németország és az Egyesült Államok kormányától is, hogy nincs érdeklődés a tárgyalások iránt. A dolgok jelenlegi állása szerint csak olyan iráni meghívottjaink vannak, akik civil szervezetektől jönnek” – tette hozzá Heusgen.

Korábban az volt a szokás, hogy a biztonságpolitikai döntéshozók független fórumának tartott konferenciára meghívták az összes olyan pártot is, amely bent van a német szövetségi parlamentben (Bundestag) – jegyezte meg a dpa. Heusgen, aki 2023 után, másodjára tölti be a konferencia elnöki tisztségét, idén sem hívta meg az Afd-t a konferenciára.

Arra vonatkozóan, hogy miért nem hívták meg a Sahra Wagenknecht Szövetsége (BSW) párt Bundestagban ülő képviselőit, kifejtette, hogy „a BSW képviselőit nem a BSW, hanem a Baloldal színeiben választották meg” – tette hozzá.

A rangos eseményre nem hívta meg Heusgen a WerteUniont sem. „Nem akartam vörös szőnyeget fogadtatást adni egyik szélsőjobboldali pártnak sem” – jelentette ki.

Elolvasom a cikket