„Varsó mostantól az EU-val szembeni »hidegháború« lezárására törekszik”

MH/MTI
2024. február 3. szombat. 18:18

„Nem szabad sértegetni egymást belpolitikai céloktól vezérelve, ettől a gyakorlattól el fogunk térni” – szögezte le Sikorski.

A miniszter kiemelte azt is, hogy az érdek- és véleménykülönbségek ellenére fenntarthatók „a párbeszéd normális csatornái”. Elismerte, hogy továbbra is lesznek olyan ügyek, amelyek megoldásra várnak, „nem lesz mindenben egyetértés”.

A Jog és Igazságosság (PiS) párt vezette előző lengyel kormány 2015 és 2023 között azt szorgalmazta, hogy az EU a nemzetállamok lazább közösségévé váljon, és ellenezte az unió további centralizálását. A Brüsszel és Varsó közötti jogállamisági vita súlyos feszültségeket keltett, és a lengyel alkotmánybíróság 2021-ben kimondta, hogy az uniós szerződések egyes rendelkezései összeegyeztethetetlenek a lengyel alkotmánnyal.

Radoslaw Sikorski a második világháborús német jóvátétel ügyével kapcsolatban az interjúban azt mondta, „meglepően pozitív” volt a német külügyminiszter reakciója Varsónak arra a kérésére, hogy Németország találjon valamilyen „kreatív megoldást” a kártérítések problémájára.

„Várjuk meg a német javaslatokat, utána meglátjuk, melyek lehetnek ezek a kreatív megoldások. Egyelőre a legfontosabb, hogy párbeszéd kezdődött a kérdésben” – mondta a lengyel miniszter, hozzátéve, hogy „lengyel oldalról eddig monológot folytattak” a német féllel a háborús jóvátételről, és Berlin mindeddig azt hangoztatta, hogy „az ügy le van zárva”.

Elolvasom a cikket