Mit árul el az ujjaink hossza?

A tenyérjósok évszázadok óta hangoztatják ügyfeleiknek, hogy a jövő titkai a kezük vonalaiban van megírva. Bár a jóslás nem egy egzakt tudomány, mégis egyes tudósok úgy vélik, hogy a kezünk valóban sokat elárulhat rólunk – írja a dailymail.co.uk.

A tudósok tanulmányozták a mutató- és a gyűrűsujjak közötti arányt, amit 2D:4D aránynak neveznek. Ezt az arányt a sportteljesítménytől kezdve az elhízáson át az agresszióig, sőt a pszichopátiás hajlamokig sok mindennel összefüggésbe hozták.

Az ujjak közötti különbség elég önkényesnek tűnhet, de a tudósok szerint ez jelezheti, hogyan fejlődtél az anyaméhben.

Dr. Ben Serpell, a New England-i Egyetem sporttudósa szerint a 2D:4D arány összefügg az édesanya hormonszintjével. Kifejtette: „A 2D:4D arány feltehetően már az első trimeszter végén kialakul az anyaméhben, és a születés előtti tesztoszteron-expozíció befolyásolja. Mivel a tesztoszteron androgén hormon, sokak szerint „férfiasabb” tulajdonságokat eredményez, a nőknél jellemzően magasabb a 2D:4D arány, mint a férfiaknál.

Mivel az arány a férfi nemi hormonhoz kapcsolódik, a kutatók gyakran olyan tulajdonságokra összpontosítanak, amelyekről úgy vélik, hogy összefüggésben állnak a tesztoszteronérzékenységgel.

A gyűrűsujj hosszabb, mint a mutatóujj

Ha a gyűrűsujj jelentősen hosszabb, mint a mutatóujj, akkor a 2D:4D arány alacsony.

Érdemes megjegyezni, hogy a férfiaknak szinte mindig alacsonyabb lesz az arányuk, mint a nőknek, mivel ők több prenatális tesztoszteronnak vannak kitéve. Akár férfiként, akár nőként kivételesen alacsony a 2D:4D arány, akkor Dr. Serpell kutatása szerint az adott személy nagyon sikeres lehet pl. sebészként, vagy akár politikai újságíróként, aminek az oka, hogy a tesztoszteron érzékenység összefügg az információk befogadásának és feldolgozásának képességével.

Más tanulmányok is összefüggést találtak az alacsony 2D:4D arány és a fizikai erőnlét paraméterek között a fiatal profi labdarúgók körében.

2021-ben egy nemzetközi kutatócsoport a BMC Sports Science, Medicine, and Rehabilitation című folyóiratban publikált egy tanulmányt, amelyben 24 17 év alatti játékost vizsgáltak, hogy megmérjék a fittségüket és az ujjaik hosszát. Azt tapasztalták, hogy minél nagyobb volt a gyűrűsujj a mutatóujjhoz képest, annál jobban teljesítettek a sportolók erőnlét és fittség szempontjából.

Az alacsony arány azonban több „negatív” tulajdonsággal is összefüggésbe hozható.

Az Albertai Egyetem 298 hallgatója körében végzett 2005-ös vizsgálat megállapította, hogy az alacsonyabb 2D:4D arány a férfiaknál magasabb szintű agresszióval volt összefüggésben, továbbá az alacsonyabb arányú férfiak több büntetést kaptak egy jégkorongszezon alatt.

Talán a legmegdöbbentőbb, hogy az alacsonyabb arányt az opioidokkal való visszaélés zavarával, az antiszociális személyiségzavarral, sőt pszichopátiás hajlamokkal is összefüggésbe hozták. A kutatók szerint eredményeik arra utalnak, hogy a pszichopátia „biológiai gyökerű” lehet.

A mutatóujj hosszabb, mint a gyűrűsujj

Ebben az esetben magas a 2D:4D arány.

Amellett, hogy az alacsony arány minden tulajdonságának az ellenkezőjével hozható összefüggésbe, néhány tanulmány kifejezetten ezt a tulajdonságot vizsgálta. Úgy vélik, hogy a magasabb 2D:4D arány az alacsonyabb tesztoszteronszint és a méhen belüli ösztrogén expozíció magasabb szintjének a markere.

Tanulmányok szerint a magas arány különböző helyzetekben nagyobb mértékű fájdalommal függ össze.

Egy 2017-es tanulmányban a Lodzi Orvosi Egyetem kutatói megállapították, hogy 100 férfi és nő közül, akik rekonstrukciós orrműtéten estek át, a magasabb arány a nőknél nagyobb műtét utáni fájdalommal járt együtt, ugyanakkor a magasabb 2D:4D arányú nők kevésbé hajlamosak migrénes fejfájásra.

Egy 2022-es, szintén a Lodzi Egyetemről származó tanulmány rámutatott az ösztrogén és a tesztoszteron szerepére a nemspecifikus zsírfelhalmozódás kialakításában. A nők – állította a kutatók egyik csoportja – hajlamosak több zsírt raktározni a karjukban, lábukban és combjukban, mint a férfiak.

E feltételezés alapján a kutatók ezután 125 felnőtt ujjarányait vizsgálták, hogy kiderítsék, van-e összefüggés a túlsúlygyarapodással.

Azt találták, hogy a magasabb arány mindkét nemnél összefüggésbe hozható az elhízás kialakulásával.

Ez tényleg működik?

Az ujjmérettel összefüggésbe hozható tulajdonságok e felsorolása csak a felszínét érinti a témában közzétett több ezer tanulmánynak.

A 2D:4D arányt összefüggésbe hozták a szexuális irányultsággal, a jobbkezességgel, a menstruációs fájdalmakkal, a fogóerővel, az ugrásmagassággal és a tűzoltóvá válás esélyével is.

Az elmélettel az az alapvető probléma – magyarázta dr. Gareth Richards, a Newcastle-i Egyetem pszichológusa –, hogy mindez azon a feltételezésen alapul, hogy az ujjhossz jól jelzi a születés előtti hormonokat.

Dr. Richards véleménye szerint: „A bizonyíték arra, hogy ez valóban így van, korántsem meggyőző”.

De ha nincs jó bizonyíték arra, hogy a 2D:4D arány valóban azt méri, amit állít, akkor miért van olyan sok tanulmány, amely azt állítja, hogy kapcsolatot talált az ujjhossz és a különböző tulajdonságok között?

James Smoliga professzor, a Tufts Egyetem fiziológusa etz az úgynevezett „irattartó fiók hatással” magyarázza. Az állítása bizonyítására egy olyan kísérletet hozott létre, amelyet szándékosan úgy terveztek, hogy hamis kapcsolatot találjanak.

Röntgensugarakkal megmérte több mint 180 alany ujjcsontjait, és feljegyezte mind a testzsírszázalékukat, mind a szerencséjüket különböző, teljesen véletlenszerű játékokban. Azt tapasztalta, hogy a 2D:4D aránynak statisztikai összefüggése van a testzsír-összetétellel, de még erősebb összefüggést mutatott azzal, hogy valaki mennyire szerencsés pl. a pókerben.

Nyilvánvaló, hogy Smoliga professzor nem azt akarta bizonyítani, hogy az ujjarányok szerencséssé tesznek, hanem azt, hogy a 2D:4D arányt bármivel kapcsolatba lehet hozni, ha elég erősen próbálkozunk.

Bár a statisztikai kapcsolat nagyjából olyan erős, mint bármi más, ami a 2D:4D arányhoz kapcsolódik, olyan kicsi volt, hogy inkább véletlen, mint valódi hatás.

Elolvasom a cikket