Újabb fegyveresekkel végzett az izraeli hadsereg Gázában, elesett egy katona is

MH/MTI
2024. február 4. vasárnap. 12:26
Frissítve: 2024. február 4. 12:31

Folytatódtak a harcok a Gázai övezet déli részén lévő Hán-Júnisz városában és környékén, az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap bejelentette, hogy újabb, a Hamász és az Iszlám Dzsihád terrorszervezethez tartozó fegyveresekkel végzett, hozzátéve, hogy a harcokban elesett egy katona is.

A hadsereg rajtaütött a Hamász hán-júniszi brigádjait irányító parancsnokság egyik létesítményén is, ahol fegyvereket, lőszert és katonai felszerelést foglalt le.

A műveletekben a szárazföldi erők mellett a légierő és a haditengerészet is részt vesz – tették hozzá a közleményben.

A Times of Israel című izraeli lap mindeközben arról számolt be, hogy megszólaltak a szirénák Észak-Izrael galileai régiójában a libanoni határ közelében.

Ugyancsak vasárnap a Hamász irányítása alatt álló gázai egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy az október elején kezdődött harcok az övezetben már összesen több mint 27 ezer halálos áldozatot követeltek. Asraf al-Kidra, a minisztérium szóvivője közölte, hogy az utóbbi 24 óra összecsapásaiban 127-en haltak meg és 178 sebesültről is tudni. Hozzátette, hogy az áldozatok valós száma vélhetően sokkal magasabb, mert több ezren rekedtek a romok alatt.

Elolvasom a cikket