EKF – Polgármester: Az évtized végére Veszprém Európa élmezőnyéhez kíván tartozni

MH/MTI
2024. február 5. hétfő. 21:49

Porga Gyula (Fidesz–KDNP) sikeresnek nevezte a 2023-as esztendőt, azt mondta, a helyi, az országos és az európai közvélemény is elismeréssel nyilatkozott az EKF-programévről.

Közölte: 18 milliárd forint uniós forrásból gazdálkodhatott a város. A beruházások nyomán javultak az alapszolgáltatások, megújultak orvosi rendelők és óvodák, valamint az északi ipartelep is, ami a munkaerő megtartása szempontjából kiemelten fontos – tette hozzá.

Tájékoztatása szerint jelentős beruházások valósulhattak meg az elmúlt időszakban a Modern Városok Program jóvoltából is, amelyről a megállapodást 2016-ban írta alá a város. Sportuszoda, iparos park jött létre, továbbá megtörténhet a Petőfi Színház rekonstrukciója.

Porga Gyula beszélt arról is, hogy az EKF-program részeként nem csupán pontszerű beavatkozások történtek, hanem egész városnegyedek újulhattak meg, ezen belül régi épületek szépültek meg és kaptak új funkciót.

A jövő fejlesztéseiről szólva elmondta, hogy 2030-ig a legjelentősebb beruházások közé tartozik a közlekedés, újabb zöld projektek megvalósítása és a közszolgáltatások fejlesztése, valamint a 8-as út bővítése.

A polgármester kitért arra: az idén 43,5 milliárd forintból gazdálkodik a város. Ennek 65,6 százalékát működésre, 34,4 százalékát beruházásra fordítják.

Elmondta, hogy 6 százalékkal magasabb a bevétel és 12,4 százalékkal alacsonyabb a kiadás a tavalyinál. A város adóbevétele 12 milliárd forint az ott dolgozó társaságoknak köszönhetően. Működtetésre 28,4 milliárd forintot fordít a város – tette hozzá.

A közeljövőben átadják a Várbörtön múzeumot, a Laczkó Dezső Múzeum várostörténeti kiállítása is látogatható lesz, valamint digitális múzeum is nyílik – mondta el. Az Európa Kulturális Fővárosa Programnak köszönhetően megnyílt a Gyárkert, ahol idén is folytatódnak a rendezvények – fűzte hozzá.

Elolvasom a cikket