Ellentétes oldalon dobog a szíve a kis Máténak

A Hernádkakon élő kisfiú koraszülöttként jött a világra. Súlya normális volt, nem szorult légzéstámogatásra. Három nap után szülei haza is vitték a kórházból.

„Akkor úgy tűnt, hogy minden rendben van, és nyugodt is voltam, hiszen azt gondoltam, hogy egy újszülöttet tetőtől-talpig megvizsgálnak. Csak hároméves korában derült ki, hogy ő tükörgyerek” – nyilatkozta Adrienn, a kisfiú édesanyja.

Máté kiskorában sokat betegeskedett. Az első probléma, amit észrevettek rajta, hogy nem úgy emelte a fejét, ahogy a többi gyermek. A koronavírus-járvány alatt is megbetegedett, emiatt utalta be röntgenre a gyerekorvosa. Ekkor derült ki, hogy ellentétes oldalon van a szíve, a mája és a gyomra is.

Ezután egymást követték az orvosi vizsgálatok. Kiderült, hogy Máténak a gerincével is nagy gondjai vannak. Az MRI nyakrövidülést és enyhe „fej jobbra tartást” állapított meg. A gerincoszlopán két fél csigolya is található, és ezek egy oldalon helyezkednek el. Azon pedig még az orvosok is meglepődtek, hogy Máténak egy veséje és két lépe van. Ha beteg, legyen szó lázról vagy megfázásról, azonnal laborvizsgálatot kell rajta végeztetni, hogy megnézzék: a veséje megfelelően működik-e.

Mátén csak egy nagyon rizikós orvosi beavatkozás segíthet, amely során nagyon nagy a kockázata a bénulásnak. A szülők Pécsre szeretnék vinni genetikai vizsgálatra, hogy megállapítsák, milyen génmutáció okozta nála az elváltozásokat. A várólista azonban hosszú.

A kisfiú nem mindenben élheti a hétköznapi gyerekek életét: nem szabad ugrálnia, nem vehet részt labdajátékokban sem, hiszen könnyen sérülést szenvedhet.

Elolvasom a cikket