Hatásos volt a muszlim bojkott, kisebb lett a McDonald’s forgalma

A McDonald’s érintett szegmense csupán 0,7 százalékkal bővült a negyedévben, ami messze elmaradt az az LSEG elemzői konszenzusa által becsült 5,5 százalékos ütemtől. Az üzletág a McDonald’s teljes bevételének 10 százalékát tette ki 2023-ban – írja a Reuters.

Mint ismert, a McDonald’s egyike azoknak a nyugati vállalatoknak, amelyeket több muszlim országban is bojkottálnak a gázai háborúban tanúsított állítólagos Izrael-barát magatartásuk miatt.

Olyannyira, hogy Chris Kempczinski vezérigazgató a múlt hónapban „jelentős negatív üzleti hatásról” beszélt a McDonald’s közel-keleti piacán és néhány, a régión kívüli területen a háború, valamint a céggel kapcsolatos „félretájékoztatások” miatt.

A legnagyobb aggodalmunk, hogy a háború tartósan negatív hatást gyakorolhat a nyereségre, úgy tűnik, ez a probléma a következő negyedévben vagy talán még két negyedéven keresztül is kísérthet – kommentálta a jelentést Brian Mulberry, a Zacks Investment Management befektetőcég ügyfélportfólió-menedzsere.

A Starbucks a múlt héten szintén csökkentette éves forgalmi előrejelzését, részben ugyancsak a közel-keleti forgalom gyengélkedése miatt.

Összeadódtak a negatív hatások

Eközben a McDonald’s második legnagyobb piacának számító Kínában sem talált magára a fogyasztás, még a kormányzati támogató intézkedések ellenére sem.

Sőt, a Meki indiai üzletága is három év óta először bevételcsökkenésről volt kénytelen beszámolni.

A vállalat a nehézségek ellenére részvényenként 2,95 dolláros korrigált nyereséget ért el a negyedévben, ami felülmúlta a 2,82 dolláros piaci prognózist.

Eltart egy ideig, amíg az eredmények újra javulnak a Közel-Keleten – mondta Joshua Long, a Stephens elemzője, hozzátéve, hogy ennek dacára továbbra is pozitívan áll a McDonald’s részvényeihez, mivel ez „az egyik legjobban pozicionált márka”, amely képes nehéz piaci környezetben is boldogulni.

Az elemzők kitartank a McDonald’s mellett

A McDonald’s a 2024-es a üzemieredmény-rátáját a 45–50 százalékos sávba lőtte be, miután tavaly 45,7 százalékot ért el.

Több mint 1600 új gyorsétteremmel is számolnak idén.

A cég részvényei a hírre csaknem négy százalékkal, 286 dollár alá estek hétfőn napközben a New York-i tőzsdén.

Az LSEG elemzői konszenzusa a papírt 325 dolláros medián céláron ajánlja vételre.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket