Eib Zoltán
2024. február 6. kedd. 4:04
A lovak naponta, átlagosan 8–12 kg trágyát termelnek, ha ezt a mennyiséget beszorozzuk, például a 19. század végén New York-ban tartott 150 000 lóval, az több mint, napi 2 millió kg lótrágya, amelyet valahogy ártalmatlanítani kellett, és nem beszélve persze a körülbelül napi 40 000 liter lóvizeletről.
A városok vezetői gyorsan szembesültek azzal a ténnyel, hogy a lótrágya és vizelet nem csupán kellemetlen szagokat eredményez, de súlyos közegészségügyi és környezeti kellemetlenséget is előidézett. A városi közlekedés lóvontatású járművei által kiváltott óriási mennyiségű trágya az utcákon gyakran elárasztotta a gyalogutakat, és a káros mikroorganizmusok terjedésének forrásává vált. Tudnunk kell, hogy a lótrágya ideális tenyésztési hely a legyek számára, amelyek súlyos betegséget terjesztenek. Egyes történészek szerint a tífusz, és a csecsemők hasmenéses tünetekkel járó halálos járványai a légypopuláció hatalmas növekedésére vezethető vissza.
Emellett, a lóvontatású járművek által hagyott vizelet a városi infrastruktúrát is károsította, az utakat és tereket rendkívül csúszóssá téve, ami további baleseti kockázatokkal járt.
A városi utcák bizonyos értelemben aknamezők voltak, amelyek között a legnagyobb gondossággal kellett navigálni. Az utcai seprőgépek, a régi kor utcaseprői, a sarkokon álltak; és díj ellenében megtisztították a gyalogosok útját a kialakult mocsáron. A nedves időjárás az utcákat mocsarakká és folyókká változtatta, de a száraz idő is kevés javulást hozott. A trágya porrá alakult, amelyet a szél felkavart, fojtogatva a gyalogosokat, és az épületeket finom porréteggel vonta be.
Még úgy is, hogy igyekeztek minél előbb eltávolítani az utcáról, a trágya gyorsabban halmozódott fel, mint amennyit el tudtak takarítani. A várost körülvevő farmok gazdái szívesen fizettek jó pénzt a trágyáért, azonban század végére már a lótulajdonosoknak kellett fizetniük, hogy egyáltalán elszállítsák. Ennek az lett a vége, hogy a szállításra váró, és kifizetetlen mennyiség, a kijelölt telephelyeken akár 20 méter magasságig emelkedtek.
A súlyos közegészségügyi probléma mellé, egy másik is társult. A halálos balesetek száma majdnem 7-szer több volt, mint a modern városok közlekedésében. A lóval vontatott járműveken, nem volt hatékony fékberendezés, nem volt rajtuk ABS, sokszor irányíthatatlanná váltak a megriadt, nyakas lovak vágtája következtében, Ez a veszélyes kiszámíthatatlanság, rúgkapálás, kitörés, és harapdálás gyakran okozott sérülést a gyalogosok körében, különösen a gyermekek körében volt magas a sérültek száma. A sérülések nemcsak az embereket érintette, hanem a lovakat is. A rossz bánásmód miatt, közel 50 ló pusztult el New Yorkban, naponta!
A városok irányítói felismerve a helyzet súlyosságát, számos intézkedést vezettek be a helyzet javítása érdekében. Az egyik megoldási kísérlet a lótrágya gyűjtése és újrahasznosítása volt. Egyes városokban központi trágyagyűjtő rendszereket hoztak létre, és a lótrágyát mezőgazdasági területeken használták fel, mint tápanyagot a termőföld számára.
A másik megoldási irány az volt, hogy a városok vezetése a közlekedési eszközök modernizálásával próbálta leküzdeni az akadályokat. Az első gépi hajtású járművek megjelenése a városi közlekedésben csökkentette a lótrágya és vizelet okozta gondokat. Az autók tisztábbak voltak, kevesebb szennyeződést hagytak maguk után, és a városokat egyre korszerűbb infrastruktúrával látták el az új járművek kiszolgálására.
