Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a KIM a Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetséggel

MH/MTI
2024. február 5. hétfő. 17:50

Vitályos Eszter kijelentette: közös érdek, hogy a kormányzati ifjúságpolitika meghatározása, formálása a fiatalokkal együttműködésben történjen. Fontos, hogy a javaslataik beépüljenek a kormányzati döntésekbe, ezt példázza a megállapodás a magyar ifjúsági szervezetek ernyőszervezetével – emelte ki.

Az államtitkár hangsúlyozta: a fiatalok a nemzet erőforrásai. A kormány bennük látja a jövő garanciáját, ezért célzott támogatásokkal segíti őket a különböző élethelyzetekben. A kabinet számos intézkedést hozott azért, hogy a fiataloknak biztos jövőképet, kiszámítható megélhetést, otthonteremtési lehetőségeket, versenyképességet és családbarát környezetet biztosítson – tette hozzá.

Példaként említette, hogy harmadik éve nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alatti fiataloknak és tavaly óta a 30 éves koruk előtt gyermeket vállaló nőknek sem. Kiemelten figyelnek a gyermekekre vágyó, felsőoktatásban tanuló fiatalokra – folytatta Vitályos Eszter –, népszerű a diplomás gyed, amely a 25 éven aluliak számára személyi jövedelemadó-mentes.

A diákhitel törlesztéséhez is segítséget adnak, a gyermeket vállaló nők kérhetik fizetési kötelezettségük felfüggesztését, második gyermeknél a tartozás felének, harmadiknál a teljes összeg elengedését – sorolta az államtitkár. Kitért a fiatalok munkaerőpiaci esélyeit növelő támogatásokra, emlékeztetve például arra, hogy a B kategóriás jogosítványhoz szükséges KRESZ-tanfolyam és vizsgadíj megfizetéséhez az állam támogatást nyújt a 20 év alattiaknak, csakúgy, mint a 35 év alattiaknak az első nyelvvizsgához.

Vitályos Eszter szólt arról is, hogy hangsúlyt fektetnek a fiatalok lelki egészségére lelki segélyszolgálatok és kortárs segítő programok támogatásával, a digitális védelem elősegítésével és az önkéntességre való ösztönzéssel.

Átalakították a szakképzést, megújították a felsőoktatási felvételi rendszert, és továbbra is biztosítják a hallgatói mobilitást a Pannónia Programmal, hogy „a földrajzi távolság ne legyen akadálya a tanulásnak” – fejtette ki az államtitkár, hozzáfűzve, a Nemzeti Tehetség Program 300-350 ezer fiatalnak nyújt segítséget évről évre.

A jövőre nézve is számos további tervük van a fiatalok életének megkönnyítésére – hangsúlyozta Vitályos Eszter. Azt mondta, a fiatalok „érzékeny, sebezhető, védelmet, támogatást, bátorítást és iránymutatást igénylő rétege a társadalomnak, ezért szerteágazó ifjúságpolitikára van szükség”.

Kovács Péter, a Nemzeti Ifjúsági Tanács Szövetség (NIT) elnöke leszögezte: elkötelezettek a párbeszéden alapuló érdekképviselet mellett. Véleménye szerint a megállapodással új szintre emelhetik „a már több mint tíz éve végzett lelkiismeretes és következetes közösségépítő és érdekképviseleti munkát”, mivel lehetőséget kapnak arra, hogy a magyar fiatalok hangját megjelenítsék a döntéshozatalban.

A szervezet elnöke hangsúlyozta, van tapasztalatuk és mondanivalójuk nemcsak a szűken vett ifjúságpolitika, hanem az önkéntesség, a tehetséggondozás, a felsőoktatás és a szakképzés terén is. Felhívta a figyelmet, hogy idén Budapesten kerül sor az európai ifjúsági konferencia ülésére.

A megállapodást Vitályos Eszter és Kovács Péter látta el kézjegyével.

Elolvasom a cikket