A titokzatos minószi „kígyóistennő”

A kortárs kutatások arra összpontosítanak, hogy volt-e többistenhit a minószi Krétán, és hogy mi volt a minószi vallás kapcsolata a későbbi görög mítoszokkal.

A „Kígyóistennő” figuráját a tudósok kiemelték, és úgy gondolták, hogy az jelentősebb helyet foglal el a minószi vallásban, művészetben és társadalomban.

A „kígyóistennőként” azonosított fajanszfigurákat 1903-ban fedezte fel Sir Arthur Evans brit régész a Kréta szigetén található Knósszosz palotában található úgynevezett templomi raktárakban. Jelenleg a heraklioni régészeti múzeumban vannak kiállítva. Azt is tudjuk, hogy a fajansz a régi Egyiptomban az élet megújulását szimbolizálta.

1921-ben A minószi palota első kötetének megjelenése után a két fő kígyóistennő-figura szélesebb körben is ismertté vált. Mindkettő hiányos és Evans által restaurált, gyakorlatilag a minószi civilizáció újpalotai korszakának végére, i. e. 1600 körüli időszakra datálhatók. Evans volt az, aki a nagyobbik figurapárt „kígyóistennőnek”, a kissebbiket pedig „kígyópapnőnek” nevezte. Azóta is vitatják, hogy Evansnek volt-e igaza, vagy mindkét figura papnőt, esetleg ugyanazt vagy különböző istenségeket ábrázol.

Összesen három knósszoszi figura található. A nagyobbik egy nőt ábrázol, akinek kiemelkedő csupasz mellei vannak, és kígyók kúsznak a karjain át egészen a henger alakú koronáig, amelynek tetején egy kígyófej emelkedik ki. A figuráról hiányzott a derék alatti test, az egyik kar és a korona egy része a végső restaurálás előtt. Ruhájához egy vastag öv tartozik „szent csomóval”.

A kisebbiknek hiányzott a feje és a megfelelő bal karja, ahogyan azt feltárták. Az Evans és kollégái által restaurált állapotban a figura úgy tűnik, mintha két kígyót tartana felemelt kezei körül, a fején pedig egy macskából vagy párducból álló korona van, amelynek különálló darabjait Evans találta meg ugyanabban a gödörben. A legújabb tudósok bírálják ezt a restaurálást.

Egy harmadik, közepes méretű figura derekánál letört. A ládában egy másik kar is volt, amely egy kígyót tarthatott.

A régészeti kutatások fényt derítettek néhány későbbi (palota utáni időszak) terrakotta áldozatra is, amelyeket a felemelt kezű, kígyókkal körülvett mákos istennő, valamint a diadémból vagy fejdíszből kiemelkedő kígyófej jellemez.

Egy másik későbbi bronzfigura, amelyet Troászban (Kis-Ázsia) találtak, és amelyet jelenleg a berlini Neues Museumban őriznek, egy minószi alakot ábrázol, aki valószínűleg inkább imádó, mint istenség, és három kígyót visel a fején.

A minószi civilizáció minden sajátosságában úgy tűnik, hogy mindig a női nem minden megnyilvánulását szem előtt tartja.

Nem véletlen, hogy a minószi civilizáció talán legjellegzetesebb képe ez a kígyókat dinamikusan megszelídítő, kebleit habozás nélkül kitárulkozó női „istenség”, ami jellegzetes áttörés, ha a későbbi ógörög hagyományra gondolunk.

Ugyanakkor a minószi Krétán a nők gyakran papnőként szolgálták a vallást. Az a tény, hogy az ikonográfiában néha „istenségeket” vagy papnőket ábrázolnak ruha nélkül, nem jelenti azt, hogy a hétköznapi nők is így jártak.

A minósziak számára azonban a nők nem csak istennők és papnők voltak. Mint minden emberi társadalomban, ők is anyák voltak, az élet láncolatának és folytonosságának kezdete Krétán, és ez tette őket figyelemre méltó társadalmi tényezővé. Egy valószínűleg matrilineáris (és nem egészen matriarchális) szerkezetű társadalomban (ami gyakori jelenség az őskorban) a minószi nő élvezte a férfiak megbecsülését és tiszteletét, és számos társadalmi eseményben részt vett.

Elolvasom a cikket