A török Baykar dróngyártó üzemet épít Ukrajnában

MH/MTI
2024. február 6. kedd. 19:44

A Bayraktar drónok világszerte ismertté váltak, miután jelentős szerepet játszottak a szíriai, a líbiai, a hegyi-karabahi, illetve az ukrajnai konfliktusban.

A Baykar 2018 óta mintegy harminc országban – egyebek között Ukrajnában, Etiópiában, Líbiában és Azerbajdzsánban – értékesítette TB2-es típusú drónjait a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet (SIPRI) szerint.

Haluk Bayraktar vezérigazgató a rijádi globális védelmi kiállításon a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy az üzem épületének felépítése még mintegy 12 hónapot vesz igénybe. „Az ukrajnai üzem nagy lesz, mintegy ötszáz embert tervezünk ott foglalkoztatni” – tette hozzá.

Haluk Bayraktar megjegyezte, hogy az üzem évente 120 drónt fog tudni gyártani, de még nem döntötték el, hogy a TB2, vagy TB3 változatból.

A vállalatigazgató hozzátette, hogy elképzeléseik szerint Szaúd-Arábiában is elkezdik a termelést két éven belül. A cég tavaly júliusban jelentette be „Törökország történetének legnagyobb védelmi megállapodását” Rijáddal, amelynek keretében egy másik fajta harci drónból, a Bayraktar Akinci típusból adnak el a szunnita királyságnak.

Elolvasom a cikket