Azbej Tristan a közös humanitárius fellépésről tárgyal Afrikában

MH/MTI
2024. február 6. kedd. 21:19

Azbej Tristan kedden a közösségi oldalán azt írta: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbízásából utazott az afrikai országba.

„Mindannyian látjuk, hogy az egymást követő és egymást erősítő válságok időszakát éljük. A válsághelyzetekről szóló panelbeszélgetésen kiemeltem, hogy még ilyenkor sem feledkezhetünk meg a szükséget szenvedő afrikai embertársainkról” – fogalmazott.

Kitért arra, hogy Magyarország egy olyan feltörekvő adományozó ország, amely a Hungary Helps – Magyarország segít programon keresztül kifejezi szolidaritását, de a józan ész és a magyar érdekek jegyében cselekszik.

„Azt valljuk, hogy a kihívások gyökerét kell kezelni, hiszen a helybe vitt segítségnyújtással előzhető meg a migráció” – írta, hozzátéve, hogy a Száhel-övezetben és Afrika számos más pontján végzett erőfeszítéseik igazolják, hogy a szolidaritáson alapuló politikájuk hozzájárul az elvándorlás megelőzéséhez.

Úgy folytatta, hogy az Európai Unió Tanácsának soros magyar elnöksége során is ki fognak állni a válságövezetekben élők mellett: felhívják a figyelmet arra, hogy a migráció megelőzése minden érintett fél érdeke, és ehhez elengedhetetlen a helybe vitt segítségnyújtás, kiemelten az élelmezésbiztonság megteremtése.

„Szorgalmazzuk az egyházi és hitelvű szervezetek bevonását a humanitárius segítségnyújtásba, mivel az érintett országok szociális ellátórendszerét sok esetben csak az ő segítségükkel tudjuk eredményesen segíteni. Emellett felszólalunk az emberi jogok védelme érdekében, különösen tekintettel az oktatáshoz való jog biztosítására” – emelte ki az államtitkár.

Azbej Tristan bejegyzése szerint megállapodtak a résztvevőkkel, hogy ebben a kihívásokkal teli időszakban nagy szükség van a szoros nemzetközi együttműködésre.

„Ígéretet tettem arra, hogy felhívjuk az európai vezetők figyelmét Afrika azon igényére, hogy a helyi problémákat helyben, az ő igényeik szerint kell kezelni. Dolgozzunk együtt egy olyan világért, ahol a béke, az emberi méltóság és a szülőföldön boldogulás nemcsak vágyálom, hanem mindenki számára elérhető valóság” – fogalmazott az államtitkár.

Elolvasom a cikket