Valóban működik az arcjóga?

Időről időre felbukkan a közösségi médiában az arcjóga nevű trend. Ezúttal a TikTokon kapták fel mint hatásos módszert a ráncok ellen, a gond az, hogy az azt promótálók jelentős része 25 év alatti.

Az arcjóga általában az arc különböző területeinek dörzsölésével, nyújtásával vagy húzásával jár, gyakran bizonyos arcizmokra koncentrálva.

Az arcjógának igazából több köze van a masszázshoz és az akupunktúrához. Inkább masszázsról van szó, nem jógáról” – magyarázta Neha Gothe mozgáskutató a Northeastern Global News oldalának.

Tényleg használ?

A trend követői azt mondják, a rendszeres gyakorlás segítségével megőrizhető az arc a fiatalos ragyogása, és megelőzhető a ráncosodás. Egy korábbi, 2018-as kísérlet során a Northwestern Egyetem kutatói már megpróbáltak utánajárni, hogy mennyi igaz ebből.

A vizsgálatban 27, 40 és 65 év közötti önkéntes vett részt, akiknek napi harminc percen át kellett arctornát végezniük nyolc héten át. Ennek lejárta után még 12 héten át kellett folytatniuk a gyakorlatot, de már csak minden másnap. A kutatók szerint a kísérlet végére a résztvevők arcának alsó és középső része teltebbnek látszott, és átlagosan három évvel tűntek fiatalabbnak a tényleges koruknál.

Ugyanakkor ezekből az eredményekből még nem lehet általános következtetést levonni. Egyrészt nem volt kontrollcsoport, másrészt csak kevesen vettek részt a kísérletben, ők is mind középkorú nők voltak, 11-en pedig végig sem csináltak a húszhetes tornát.

Kevés tehát a gyakorlatok hatásosságát alátámasztó adat. „Hacsak valaki nem elég motivált, nehéz hosszú időn keresztül naponta elvégezni a gyakorlatokat és elérni a kívánt hatást” – mondta dr. Shilpi Khetarpal dermatológus a Cleveland Clinicnek.

Elolvasom a cikket