Balázs Attila: Van bennem hiányérzet és rossz szájíz

MH/MTI
2024. február 7. szerda. 16:56
Frissítve: 2024. február 7. 16:59

„Úgy érzem, sikerült feldolgoznom és elfogadnom a kialakult helyzetet, ami persze nem újdonság, mivel az elmúlt egy-másfél évben a sérüléseim miatt már nem voltam igazán aktív. Meg is könnyebbültem, hogy hivatalosan ki lett mondva a dolog” – nyilatkozta az M4 Sport csatornának a 35 éves sportoló, aki a tatabányai Magyarország–Németország Davis-kupa-párharc egyik szünetében köszönt el a közönségtől.

A budapesti játékos a kezdetekről szólva elmondta, testvéreivel úszótagozatos iskolába járt, és az uszoda melletti pályán ismerkedett meg a tenisszel. Végül jó döntés volt utóbbit választani, mert mindhárman szép teniszkarriert futottak be.

„A Future-versenyek után viszonylag hamar a top 300-ba kerültem a világranglistán, és 19 évesen már Challenger-tornát nyertem Palermóban. Aztán hat évvel később sérülések és motivációs gondok miatt abbahagytam a teniszt. Nem volt mellettem itthon igazi példakép, illetve senki, aki megfogott és rendszerbe tett volna engem, így elhagytam magam. Két év edzősködés után támadt kedvem ismét játszani, ekkor lelki terhektől mentesen tértem vissza, és élveztem, hogy megint a pályán vagyok. Egy év alatt megnyertem tíz Future-tornát, és újra a top 300-ban voltam, de ennél sokkal keményebb volt onnan a top százba kerülni. Aztán 2020 elején 76. lettem, de sajnos jött a covid, és nem tudtam igazán megélni ezt a sikert” – idézte fel Balázs Attila, majd rátért élete egyik legnehezebb időszakára.

„Csúnya a megfogalmazás, és elnézést érte, de nálam többet talán csak azoktól vett el a járvány, akik nem élték túl. A karrierem szempontjából a covid mindentől megfosztott, mert a csúcson voltam, éppen nem fájt semmim, a válogatottal DK-döntőbe jutottunk, jött volna a salakszezon, és nem volt sok védendő pontom sem. Ezt tetézte, hogy a következő sérülésemmel már nem tudtam mit kezdeni, orvosról orvosra jártam, elindult egy lavina, ami nem állt meg. Belebolondultam, hogy láttam azokat a játékosokat versenyezni, akiket korábban megvertem, miközben nekem egyre rosszabb lett a lábam. Van bennem hiányérzet és rossz szájíz, de túl vagyok rajta, ennek valamiért így kellett lennie. A pályafutásom vége felé a védett ranglistámmal már úgy játszottam, hogy nem voltam százszázalékos” – mondta a játékos, aki utolsó profi meccsét a US Openen vívta tavaly Danyiil Medvegyev ellen.

Ami a jövőt illeti, az egyéniben és párosban is hét bajnoki címet gyűjtött klasszis közölte, marad szeretett sportágában.

„Lehet, hogy elindulok még magyar bajnokságon, titkon még reménykedem egy nyolcadik címben” – jelentette ki a Budapest Teniszcentrum (BTC) szakmai igazgatója. „Most már a BTC a második otthonom, nap mint nap próbálom segíteni a klubot. Utazó edző nem szeretnék lenni, mert már játékosként is rosszul bírtam az utazásokat, de nem zárom ki, hogy valakinek az edzője legyek, és bizonyos számú versenyt megcsináljunk együtt. Arra nem vágyom, amit bátyám, Balázs György csinál Marozsán Fábián trénereként” – tette hozzá.

Balázs Attila 2020 márciusában karrierje legjobbjaként 76. volt az ATP-rangsorban, az ATP-elitmezőnyben 28 mérkőzést nyert meg, és ugyanennyit veszített el. Kiemelkedő eredményei közé tartozik a 2019-es, umagi finálé, valamint a 2012-es, bukaresti és a 2020-as, riói elődöntő, karrierje során pedig több mint egymillió dollárt gyűjtött össze. Olyan kiemelkedő játékosokat győzött le, mint az orosz Andrej Rubljov vagy a lengyel Hubert Hurkacz.

A magyar válogatottban 2008-ban mutatkozott be, és 19–13-as – egyéniben 12–10-es – győzelmi mérleget ért el.

Elolvasom a cikket