Az Enceladus gejzírjei, amelyeket a Cassini űrszonda fedezett fel 2005-ben, megváltoztatták a tudósok gondolkodását erről az égitestről, felfedve a jeges kéreg alatt húzódó globális óceánt, és felhívva a figyelmet a földönkívüli élet kutatásának lehetséges helyszínére.
A James Webb teleszkóp az Enceladus felszíne fölött 10 000 kilométerrel emelkedő legnagyobb vízgőzfelhőt regisztrálta az űrben. A felfedezés nemcsak lenyűgözte a tudósokat, hanem kulcsfontosságú új nyomokat is szolgáltatott a gejzírek Szaturnusz gyűrűrendszerére gyakorolt hatásáról – számolt be a Science Alert.
A tudósok korábban felfedezték, hogy a gejzírek kilökött vízgőze szilikátokat, szén-dioxidot és ammóniát tartalmazó mikroszemcsékből álló diffúz gyűrűt – egy türusz – alkot. Most megerősítést nyert, hogy az Enceladus gejzírjei a Szaturnusz jéggyűrűinek anyagforrása. A vízgőz mintegy 30%-a a tóruszban marad, míg 70%-a a gyűrűkbe, sőt részben a Szaturnusz légkörébe kerül.
A kutatócsoport becslése szerint a vízgőz másodpercenként 300 literes sebességgel tör fel, ami olyan áramlást jelent, amely még egy hagyományos fürdőkád kapacitását is meghaladja. Ez a felfedezés nemcsak önmagában elképesztő, hanem fontos következményekkel jár a jövőbeli missziók számára is, amelyek célja az élet molekuláris jeleinek megtalálása.
