Lezárta a svéd ügyészség az Északi Áramlat vizsgálatát

MH/MTI
2024. február 7. szerda. 12:54

Mats Ljungqvist, a nyomozást vezető ügyész elmondta: átfogó és alapos vizsgálatot folytattak le, és arra a következtetésre jutottak, hogy a svéd ügyészségnek nem hatásköre eljárni az ügyben. Kiemelte, hogy nem közölnek további részleteket a vizsgálat következtetéseiről vagy az esetlegesen gyanúba került személyekről.

Korábban Svédország mellett Dániában és Németországban is vizsgálatot indítottak a robbanások hátterének felderítésére. Ljungqvist közleményében kitért arra is, hogy szoros együttműködést folytattak a német nyomozókkal, és ennek keretében átadtak a németeknek olyan anyagokat, amelyeket azok majd bizonyítékként tudnak felhasználni.

Az Oroszországot Németországgal a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat és az Északi Áramlat-2 gázvezetéken 2022. szeptember 26-án történtek robbanások, Svédország és Dánia gazdasági övezetében. Azt már megállapították, hogy szándékos merénylet történt, de felelőst mind ez idáig nem neveztek meg. Az ügyben az orosz főügyészség nemzetközi terrorcselekmény címén indított eljárást. Oroszország az „angolszász” országokat tette felelőssé a történtekért.

A két vezetékpár évi 110 milliárd köbméter földgáz szállítására volt alkalmas. Az Északi Áramlat-1 2012-től működött, az Északi Áramlat-2 építését 2021-ben fejezte be a Gazprom orosz energiavállalat, de az Ukrajna ellen indított háború miatt a használata soha nem kezdődött meg.

Elolvasom a cikket