Taxisok tüntettek Bukarestben

MH/MTI
2024. február 7. szerda. 20:25

A taxisok egyebek mellett azt sérelmezik, hogy míg az ő működésüket számos engedély beszerzéséhez kötik, és alapfeltétel a kizárólag személyszállításra használt, tíz évnél nem régebbi gépkocsi, addig – az utasok és autósok egymásra találását segítő – internetes alkalmazásokat működtető cégekre sokkal lazább szabályok érvényesek, szinte bárki üzletszerű személyszállításra használhatja autóját.

Másfelől, míg Bukarestben tízezer taxinak van működési engedélye a városházától, a fuvarmegosztó cégek kötelekében „alternatív személyszállítással” pénzt kereső autósok számát elvileg semmilyen jogszabály nem korlátozza. A taxisok szerint a helyi piac „ostrom alatt áll”, senki nem ellenőrzi, hogy az Uber és a Bolt hány sofőrt hoz más térségekből a fővárosba. Azt követelik, hogy a fuvarmegosztó cégek járműveinek számára is vezessék be a taxisokra érvényes korlátozást, amely ezer lakosonként legfeljebb négy taxisengedélyt tesz lehetővé.

A taxisok a fuvarmegosztók által használt „dinamikus tarifarendszer” betiltását is követelik: amikor ugyanis bármilyen fennakadás van a bukaresti tömegközlekedésben, akkor a fuvarmegosztóknál azonnal a szokásos duplájára, sőt háromszorosára emelkednek a tarifák, a taxik iránti megnövekedett keresletet viszont a taxisok nem tudják kamatoztatni.

Romániában 2018-ban számolták fel az internetes fuvarmegosztók működésével kapcsolatos korábbi joghézagot. Az akkor hatályba lépett – utóbb a parlament által is megerősített – sürgősségi kormányrendelet a fuvarmegosztó cégeknek előírja, hogy évente megújított műszaki engedélyt váltsanak ki internetes alkalmazásaikra a távközlési minisztériumtól, továbbá az általuk foglalkoztatott gépkocsivezetőknek és járműveiknek is egy sor feltételt kell teljesíteniük.

A fuvarmegosztóknak csak 21. életévüket betöltött gépkocsivezetőket szabad foglalkoztatniuk, akik legalább kétéves gépkocsivezetői tapasztalattal és a közlekedési szakhatóság speciális személyszállítási engedélyével is rendelkeznek. A járművek nem lehetnek 15 évesnél régebbiek, érvényes műszaki vizsgával kell rendelkezniük, amelyet félévente meg kell újítani, az internetes fuvarmegosztó logóját pedig látható módon fel kell tüntetni rajtuk.

A gazdasági szaksajtó szerint a kétmilliós lakosságú Bukarestben a fuvarmegosztók internetes alkalmazásaival pénzt kereső gépkocsivezetők száma már 2019-ben meghaladta a taxisokét, számukat jelenleg 30 ezerre becsülik.

Elolvasom a cikket