Bundesliga – Az idény rangadóját rendezik szombaton Leverkusenben

MH/MTI
2024. február 8. csütörtök. 12:01

A Xabi Alonso vezetőedző által irányított Leverkusen nagyszerű szezont fut, húsz kör után veretlenül áll az élen és mivel szeptemberben 2-2-es döntetlent játszott a Bayern vendégeként, most nagy lehetőség előtt áll, mert hazai sikerrel öt pontra növelheti az előnyét az elmúlt 11 idényben aranyérmes müncheniekkel szemben.

A bajor sztárcsapatot – amelynek másodedzője Lőw Zsolt – az elmúlt hónapokban sérüléshullám sújtotta, a védelemből sokan kidőltek, mások pedig az Ázsiában és Afrikában zajló kontinenstornára utaztak el válogatottbeli kötelezettségeik miatt. Néhány hiányzója a Leverkusennek is lesz, ráadásul a Bayer fáradtabban is érkezik a rangadóra, kedd este ugyanis a Német Kupa negyeddöntőjében kellett pályára lépnie, és fordulatos mérkőzésen 3-2-re verte a Stuttgartot Jonathan Tah 90. percben szerzett góljával.

Ami a magyar válogatott futballistákat foglalkoztató együtteseket illeti, Sallai Roland és Szalai Attila csapata, a hetedik Freiburg pénteken játssza le aktuális mérkőzését, mégpedig a negyedik helyen álló Borussia Dortmund vendégeként. Az utóbbi időben rendre kezdő Sallai vélhetően ezúttal is lehetőséget kap majd, míg a Hoffenheimtől kölcsönvett Szalai inkább a cserepadon kezdhet.

A sérülésekből visszatért kapus, Gulácsi Péter, valamint a védő Willi Orbán akár kezdőként is ott lehet az Augsburgban vendégeskedő, ötödik RB Leipzigben, míg az Union Berlinben újra játékba lendülő és a hétközi pótolt találkozón kezdőként 76 percet futballozó Schäfer András ugyancsak az első perctől pályán lehet majd szombat délután, amikor a Wolfsburg lesz a fővárosi együttes vendége.

A harmadik helyen álló Stuttgart vasárnap a bennmaradásért küzdő, 17. Mainzot fogadja.

Bundesliga, 21. forduló:
péntek:
Borussia Dortmund-SC Freiburg 20.30
szombat:
FC Augsburg-RB Leipzig 15.30
Eintracht Frankfurt-VfL Bochum 15.30
Borussia Mönchengladbach-Darmstadt 15.30
Union Berlin-VfL Wolfsburg 15.30
Werder Bremen-Heidenheim 15.30
Bayer Leverkusen-Bayern München 18.30
vasárnap:
VfB Stuttgart-FSV Mainz 15.30
Hoffenheim-1. FC Köln 17.30

A tabella:
1. Bayer Leverkusen 20 52-14 52 pont
2. Bayern München 20 59-19 50
3. VfB Stuttgart 20 46-26 40
4. Borussia Dortmund 20 40-26 37
5. RB Leipzig 20 44-26 36
6. Eintracht Frankfurt 20 30-24 31
7. SC Freiburg 20 26-34 28
8. Hoffenheim 20 37-39 26
9. Werder Bremen 20 29-32 26
10. Heidenheim 20 28-35 24
11. VfL Wolfsburg 20 25-32 23
12. Augsburg 20 29-37 22
13. Borussia Mönchengladbach 20 36-41 21
14. VfL Bochum 20 22-38 21
15. Union Berlin 20 19-35 18
16. 1. FC Köln 20 14-34 15
17. FSV Mainz 20 15-32 12
18. Darmstadt 20 22-49 11

Elolvasom a cikket