Hölvényi György: Keresztényüldözés zajlik Nigériában

MH/MTI
2024. február 8. csütörtök. 6:31

A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a karácsonykor a nigériai keresztények ellen végrehajtott támadásokról tartottak plenáris vitát szerdán az Európai Parlamentben Strasbourgban.

„A pünkösdre, szentestére időzített rajtaütéseket, brutális gyilkosságokat, templomok megtámadását nem lehet másként értelmezni. Itt keresztényüldözésről van szó!” – jelentette ki a politikus a vitában.

A képviselő felszólalásában emlékeztetett: az ideológiai elvakultság az európai döntéshozók egy részét teljesen érzéketlenné teszi az emberi szenvedés iránt, ha keresztényekről van szó. Ennek következménye viszont, hogy a Nyugat védelmének hiányában a keresztények még kiszolgáltatottabbá válnak, hiszen az üldözők azt tapasztalják, hogy Európa szemet huny a kegyetlenkedés felett.

A kereszténydemokrata politikus megjegyezte: „sajnálatos, hogy a Külügyi Szolgálat részéről semmiféle érdemi reakciót nem láthattunk.” Az Open Doors emberjogi szervezet adatai szerint csak tavaly Nigériában a dzsihadisták mintegy ötezer áldozatából több mint négyezer keresztény volt – hívta fel a figyelmet.

A karácsonyi támadások jelzik: „a központi kormányzat képtelen gátat vetni az erőszaknak! Tinubu elnök decemberben ígéretet tett, hogy a hadsereg biztosítani fogja Nigéria biztonságát. Várjuk, hogy a szavakat tettek kövessék!” – fogalmazott.

A képviselő hozzátette: „Mi, európaiak nem hunyhatunk szemet a keresztények elleni erőszak felett. Ki kell állnunk az üldözöttek mellett. Ez emberi jogi kérdés. Itt az ideje, hogy a hallgatást felváltsa a cselekvés!” – zárta felszólalását Hölvényi György a közlemény beszámolója szerint.

Elolvasom a cikket