Így óvja a szemét, ha képernyő előtt dolgozik

A szemszárazság egyre elterjedtebb probléma a világban. Különböző becslések szerint – kortól, nemtől, etnikai hovatartozástól és egyéb tényezőktől is függően – a népesség 5-50 százalékánál jelentkeznek rendszeresen olyan szempanaszok, mint az irritáció, viszketés, szárazság- és idegentest-érzés. Mint azt Jacobo García-Queiruga és Belen Sabucedo-Villamarín, a Santiago de Compostelai Egyetem szemész kutatói írják a The Conversation oldalán megjelent közös cikkükben, a probléma hátterében többféle kiváltó ok is meghúzódhat, de mind közül érdemes kiemelni az életmódot. A különféle kijelzők túlhasználata például az egyik vezető ok a szemszárazság mögött.

„Kevesebbszer pislogunk a számítógépet, telefont és tabletet bámulva, és amikor meg is tesszük, a pislogás sokszor akkor sem teljes. Ez azt jelenti, hogy a szemhájunk nem záródik le teljesen. Emellett a kijelző által kibocsátott fény a szemfelszín hőmérsékletét is megemeli, így fokozva a könnyfilm párolgását” – magyarázzák a spanyol szakemberek.

Nyilván a megelőzést az szolgálná leginkább, ha kevesebb időt töltenénk a képernyő előtt ülve. Ugyanakkor egyes munkakörökben ez értelemszerűen nem megoldható. A szakértők szerint azonban ilyen esetekben is lehetséges enyhíteni a szem irritációját és a további problémákat, ha betartunk néhány alapszabályt.

„Néhány óvintézkedéssel biztosíthatjuk, hogy a képernyő nekünk dolgozzon, ne ellenünk” – fogalmaz García-Queiruga és Sabucedo-Villamarín. Lássuk tehát, melyek ezek a preventív módszerek.

  • Képernyőmagasság: mindig az a legoptimálisabb, ha a képernyő magassága szemmagasságunk alatt marad. Így szemhéjainkat kevésbé kell nyitva tartanunk, hogy jól lássuk a kijelzőt. Emiatt aztán a szemfelszín is rövidebb időtartamig marad kitett a mesterséges fénynek.
  • A képernyő helye és a világítás: fontos, hogy lehetőség szerint soha ne tükröződjön semmilyen fényforrás a kijelzőnkön, legyen szó akár egy lámpáról vagy az ablakon keresztül beérkező napfényről. Az erős fénytükröződés miatt ugyanis jobban kell koncentrálnunk, hogy ki tudjuk venni, mi jelenik meg előttünk a kijelzőn, és ennek során még ritkábban fogunk pislogni. Ha a képernyő helyét nem tudjuk e szempont szerint optimálisan megválasztani, akkor jó megoldás lehet egy tükröződésgátló monitorszűrő beszerzése és használata.
  • Tarts néha szünetet: bármennyire is ergonomikus egy kijelző, időnként muszáj felállni előle. Ökölszabályként a 20-20-20-as elv lehet ebben mérvadó: munka közben minden 20 percben egyszer emeljük fel a tekintetünket a gép elől 20 másodpercre, és közben nézzünk legalább 20 láb, azaz nagyjából hat méter távolságra. Ez a kis szünet bizonyítottan csökkenti a szemszárazság tüneteit, mert segít helyreállítani a megfelelő pislogási gyakoriságot.
  • A környezet is fontos: szemünk egészségét az alacsony páratartalom, a magas hőmérséklet, a nyitott ablakokon át befújó és a légkondicionáló berendezések által kibocsátott légmozgás, a dohányfüst és a túlzott légfrissítő-használat egyaránt veszélyeztetheti.
  • Hidratálj: a különösen megfeszített tempójú munkanapokon mindenképpen érdemes szemcseppekkel is védeni a szemet. Ugyanakkor a sóoldatokat inkább kerüljük, mert összetételük nem azonos a könnyfilmével. Nem tartalmaz olajokat és fehérjéket, ami destabilizálhatja ezt a réteget. A legjobb választás, ha tartósítószermentes műkönnyet használunk.

A két szakember szerint modern társadalmunkban a képernyők a mindennapok szerves részévé váltak, ami azt jelenti, hogy a szemszárazság is általánosan elterjedt problémává lépett elő. Ha viszont felvesszük a kesztyűt, és megtesszük a szükséges lépéseket, akkor nem szükséges, hogy mindez az életminőségünkre is rányomja a bélyegét.

Elolvasom a cikket