Karnevál a Müpában

MH/MTI
2024. február 8. csütörtök. 20:38

A Zsuráfszky Zoltán táncművész, koreográfus által vezetett, Magyarország legnagyobb létszámú hivatásos néptáncegyüttese a Honvéd Férfikarral, a Virtus Dudazenekarral, a Vujicsics Együttessel, a Rézeleje Fanfárosokkal és az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes gyerekcsoportjaival lép a Müpa színpadára – olvasható az előadás ismertetőjében.

„Régi és új, archaikus és kortárs egymásban tükröződik Zsuráfszky Zoltán rendező-koreográfus és Zs. Vincze Zsuzsa társrendező-koreográfus nagyszabású munkájában: előadásuk bizonyítja, hogy a sok száz éves népszokások mit sem veszítettek erejükből” – írták.

Felidézték, hogy a karnevál, vagy ahogy elődeink nevezték, a farsangfarka, az egész szezon csúcspontja, a vidéken egymást érték a táncmulatságok.

Az előadás vasárnap 19 órakor látható a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Csütörtökön 16 óra 30 perckor a Magyar Nemzeti Táncegyüttes flashmobot szervez: az Allee Bevásárlóközpontban élőzene kíséretében busó- és egyéb jelmezbe bújt táncosok fogják felhívni a vásárlók figyelmét a vasárnapi előadásra, amelyből ízelítőt is láthatnak az érdeklődők.

A közlemény szerint az együttes ezúttal Konc király és Cibere vajda, vagyis a Farsangot és a Böjtöt megszemélyesítő két alak jelképes viadalára fűzi fel táncjátékát: a dőzsölés, a jólét, a bor mámora áll szemben az üres lábosokkal, a főtt krumplival és a cibere levessel. Farsang idején Konc király győz, így kezdődhet a mulatság.

A műsorban elhangzó Csokonai Vitéz Mihály, Heltai Gáspár, Apor Péter, vagy Jókai Mór idézetek mellett, eredeti népszokások szövegeivel, szilaj táncokkal, színes zenei világgal teremtenek karneváli hangulatot – írják a közleményben.

Elolvasom a cikket