Megdöbbentő mi lett az egykori Malév gépek egy részével

Összeállítást készített az Airportal arról, hogy mi lett a Malév gépeivel a vállalat csődje után, melynek volt vezetőit tavaly ítélték el hűtlen kezelés miatt. Sokaknak a Malév repülőgépeiről persze a cégnél használt, szovjet gyártmányú Tupoljevek juthatnak eszébe, de a Malév története utolsó időszakában komoly flottát üzemeltetett nyugati gyártmányú gépekből.

Talán meghökkentő, de ezek közül egyik-másik repülővel akár napjainkban is találkozhatunk, és nem csak a világot járva, hanem akkor is, ha a budapesti repülőtérrel indulunk valahova.

Például egy Boeing 737-400-as gép rendszeresen leszáll budapesten, a MALÉV után most a Swift Air színeiben.

A Malév flottáján belül az 1990-es évektől kezdődően a Boeing 737-es családjának különböző modelljei váltak meghatározóvá (idén egyébként ennek a családnak több, frissebb modelljénél találtak komoly problémákat). Például 2003 tavaszán 18 darabot állítottak szolgálatba a Next Generation jelzésű változatból. Ezek zöme egyébként már a csőd napján az írországi Shannonba repült – eleveníti fel a portál.

A vállalatnál ugyanakkor nem csak Boeingek, hanem Bombardier-gyártmányú, illetve légcsavaros gépek is szolgáltak.

Az egykor a Malév színeiben repülő, modern, Boeing-gyártmányú gépek többsége még mindig szolgálatban van. A 737-700-as és -800-as repülőgépeket több légitársaság kedveli, például az ír Ryanair is 800-as típusokkal szolgálja ki hálózatát. Így nem meglepő, hogy Malévnél egykor használt 700-as és 800-as modellek egy részét nem kellett kivonni a forgalomból, hanem más cégek színeiben folytathatták azokkal az utasok szállítását.

Van közöttük olyan, mely oroszországi társasághoz került, de például az egykor Oneworld festésű gép 11 évig egy dél-koreai vállalat flottájában közlekedett.

A gép tavaly nyár óta egy lengyel légitársaságnál áll szolgálatban.

Egyes modern Boeing-ek a Malévtól némi kitérővel a világ legnagyobb fapados légitársasága, az amerikai Southwest kötelékébe kerültek, és a mai napig magas kihasználtsággal üzemelnek.

Elolvasom a cikket