Meghirdette a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj idei pályázatát az MTA

MH/MTI
2024. február 8. csütörtök. 22:01

Az MTA által 1997-ben alapított Bolyai János Kutatási Ösztöndíj célja a fiatal kutatók elismerése és ösztönzése, valamint az MTA doktora cím elnyerésére irányuló felkészülés elősegítése.

Az ösztöndíjra 45. életévüket még be nem töltött, tudományos fokozattal rendelkező, de MTA doktora címet még nem szerzett személyek pályázhatnak. A pályázat valamennyi tudományterületen, tudományágban benyújtható.

„A Bolyai-ösztöndíj akadémiai támogatásként hidat képez a Magyar Tudományos Akadémia, az MTA doktorai és a fiatal kutatói generáció tagjai között. Fontos, hogy az utóbbiak számára a PhD-fokozat megszerzése után kiszámíthatóságot, tervezhetőséget biztosítson az önálló kutatói pálya megkezdéséig terjedő időszakban” – írják.

Az egy, két vagy három évre, legfeljebb két alkalommal elnyerhető Bolyai-ösztöndíj odaítéléséről a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj Kuratóriuma dönt.

A 2024-ben elnyerhető új ösztöndíjak várható száma 155. Ebből a korábban már ösztöndíjban részesültek, ismétlő ösztöndíjasok tervezett száma 31.

Az MTA honlapjáról elérhető felhívás szerint a pályázatot elnyert kutatók 2024. szeptember 1-jétől részesülnek az ösztöndíjban, amelynek havi összege 250 ezer forint.

A pályázat elektronikus beadási határideje 2024. március 8. déli 12.00 óra.

Elolvasom a cikket