Pakisztánban parlamenti választás kezdődött

MH/MTI
2024. február 8. csütörtök. 7:18

A több mint 240 millió lakosú, dél-ázsiai országban több évtized óta csak harmadszor tartanak választásokat.

A szavazás reggel, helyi idő szerint 8 órakor kezdődött és 17 óráig tart – számolt be az ország választási bizottsága, hozzátéve, hogy több mint 128 millió ember jogosult szavazni.

A közvélemény-kutatások szerint a korábbi miniszterelnök, Navaz Sarif az első számú esélyes arra, hogy a nukleáris fegyverekkel rendelkező országot negyedik alkalommal vezesse.

A fő ellenzéki vezető, Imran Hán egykori kormányfő börtönben maradt, miután napokkal a választások előtt egymás után ítélték el vesztegetés és erkölcs elleni vádak miatt, miközben pártja nem szerepel a szavazólapon.

A biztonsági erők magas készültségben vannak a választások miatt, és mintegy 600 ezer embert irányítottak a szavazás biztosítására – közölte Gohar Ejaz belügyminiszter. Legalább 137 ezer katonát vezényeltek ki a biztonság szavatolására – tette hozzá.

A szavazás előestéjén egymástól néhány óra különbséggel több robbantásos merénylet történt kampányirodák ellen Pakisztán délnyugati részén, legalább 26 ember halálát okozva – közölték tisztviselők. A legutóbbi robbantások elkövetéséért egyetlen csoport sem vállalta a felelősséget.

A szavazás kezdete előtt megnőtt az iszlamista fegyveresek által elkövetett erőszak mértéke az elmúlt hónapokban Pakisztánban.

Elolvasom a cikket