Az, hogy az emberek meddig élhetnek, és hogy mi határozza meg a hosszú és egészséges életet, amióta csak ismerjük, érdekel minket. Platón és Arisztotelész már több mint 2300 évvel ezelőtt tárgyalta és írta az öregedés folyamatát.
A kivételes hosszú élet titkainak megértésére való törekvés azonban nem könnyű. Ehhez a genetikai hajlam és az életmódbeli tényezők összetett kölcsönhatásának, valamint annak feltárása szükséges, hogy ezek hogyan hatnak egymásra az ember egész élete során.
A GeroScience című szaklapban nemrégiben megjelent tanulmányunk most feltárt néhány közös biomarkert, köztük a koleszterin- és glükózszintet a 90 évesnél tovább élő embereknél.
A nonagenáriusok és a százévesek már régóta élénk érdeklődésre tartanak számot a tudósok körében, mivel segíthetnek megérteni, hogyan élhetünk tovább, és talán azt is, hogyan öregedhetünk egészségesebben. A százévesekkel kapcsolatos eddigi tanulmányok gyakran kis léptékűek voltak, és egy kiválasztott csoportra összpontosítottak, például kizárva a gondozóotthonokban élő százéveseket.
Hatalmas adathalmaz
A miénk az eddigi legnagyobb tanulmány, amely a kivételesen hosszú életű emberek és rövidebb életű társaik körében az egész élet során mért biomarker-profilokat hasonlítja össze.
Összehasonlítottuk azon emberek biomarker-profilját, akik 100 éves korukig éltek, és rövidebb életű társaikét, és megvizsgáltuk a kapcsolatot a profilok és a százéves kor elérésének esélye között.
Kutatásunkban 44 000 svéd adatait vettük figyelembe, akik 64-99 éves korukban egészségügyi vizsgálaton estek át – ők az úgynevezett Amoris-kohorsz mintája voltak.
Ezeket a résztvevőket ezután a svéd nyilvántartási adatokon keresztül 35 évig követtük. Közülük 1224 fő, azaz 2,7% élte meg a 100 éves kort. A százévesek túlnyomó többsége (85%-a) nő volt.
Tizenkét véralapú biomarkert vettek figyelembe, amelyek a gyulladással, az anyagcserével, a máj- és veseműködéssel, valamint az esetleges alultápláltsággal és vérszegénységgel kapcsolatosak. Ezek mindegyikét korábbi tanulmányokban összefüggésbe hozták az öregedéssel vagy a halálozással.
A gyulladással kapcsolatos biomarker a húgysav volt – ez a szervezetben bizonyos élelmiszerek emésztése során keletkező salakanyag.
Megvizsgáltuk továbbá az anyagcsere-állapothoz és -működéshez kapcsolódó markereket, köztük az összkoleszterint és a glükózt, valamint a májműködéssel kapcsolatosakat, mint például az alanin-aminotranszferáz (Alat), az aszpartát-aminotranszferáz (Asat), az albumin, a gamma-glutamil-transzferáz (GGT), az alkalikus foszfatáz (Alp) és a laktát-dehidrogenáz (LD).
Megvizsgáltuk továbbá a kreatinint, amely a veseműködéssel, valamint a vasat és a teljes vasmegkötő kapacitást (TIBC), amely a vérszegénységgel áll összefüggésben. Végül vizsgáltuk az albumint is, amely a táplálkozással kapcsolatos biomarker.
Azt találtuk, hogy összességében azok, akik elérték a századik születésnapjukat, hatvanéves koruktól kezdve általában alacsonyabb glükóz-, kreatinin- és húgysavszintet mutattak. Bár a mediánértékek a legtöbb biomarker esetében nem különböztek jelentősen a százévesek és a nem százévesek között, a százévesek ritkán mutattak ki extrém magas vagy alacsony értékeket.
A százévesek közül például nagyon kevésnek volt korábban 6,5 feletti glükózszintje vagy 125 feletti kreatininszintje.
Számos biomarker esetében mind a százévesek, mind a nem százévesek értékei kívül estek a klinikai irányelvekben normálisnak tekintett tartományon. Ez valószínűleg azért van így, mert ezeket az irányelveket fiatalabb és egészségesebb népességre alapozzák.
Amikor azt vizsgáltuk, hogy mely biomarkerek kapcsolódnak a 100 éves kor elérésének valószínűségéhez, azt találtuk, hogy a 12 biomarker közül kettő kivételével (alat és albumin) mindegyike összefüggést mutatott a 100 éves kor elérésének valószínűségével. Ez még az életkor, a nem és a betegségterhelés figyelembevétele után is így volt.
Az összkoleszterin és a vas szintjét tekintve az öt csoportból a legalacsonyabb csoportba tartozóknak kisebb volt az esélyük arra, hogy elérjék a 100 évet, mint a magasabb szintekkel rendelkezőknek. Eközben a magasabb glükóz-, kreatinin-, húgysav- és májfunkciót jelző markerekkel rendelkezőknél szintén csökkent a százéves kor elérésének esélye.
Abszolút értékben a különbségek néhány biomarker esetében meglehetősen kicsik voltak, míg mások esetében a különbségek valamivel jelentősebbek voltak.
A húgysav esetében például az abszolút különbség 2,5 százalékpont volt. Ez azt jelenti, hogy a legalacsonyabb húgysavszintű csoportban az emberek 4%-os eséllyel töltötték be a 100. életévüket, míg a legmagasabb húgysavszintű csoportban csak 1,5%-uk érte meg a 100 éves kort.
Még ha az általunk felfedezett különbségek összességében meglehetősen kicsik is voltak, arra utalnak, hogy lehetséges kapcsolat van az anyagcsere-egészség, a táplálkozás és a kivételes hosszú élettartam között.
A tanulmány azonban nem enged következtetéseket arra vonatkozóan, hogy a biomarker-értékekért mely életmódbeli tényezők vagy gének felelősek.
Azonban ésszerű azt gondolni, hogy az olyan tényezők, mint a táplálkozás és az alkoholfogyasztás szerepet játszanak. A vese- és májértékek, valamint a glükóz- és húgysavértékek nyomon követése idősebb korban valószínűleg nem rossz ötlet.
Ez azt jelenti, hogy a véletlen valószínűleg szerepet játszik egy bizonyos ponton a kivételes kor elérésében. De az a tény, hogy a biomarkerek közötti különbségek már jóval a halál előtt megfigyelhetők, arra utal, hogy a gének és az életmód is szerepet játszhat.
