A rákszűrést is segítheti a mesterséges intelligencia

Prof. dr. Madácsy László, az Endo-Kapszula Magánorvosi Centrum ügyvezető igazgatója a Reggeliben kiemelte: az elmúlt 10-15 évben felére csökkent a gyomorrák előfordulása Magyarországon. A gyomor- és hasnyálmirigyrák túlélési esélyei ugyanakkor nem javultak az elmúlt években.

„Ennek legfontosabb oka, hogy későn fedezzük fel. (…) Amikor már megjelennek az úgynevezett alaptünetek, a fogyás, az egyre erősödő hasi fájdalom, a vérszegénység, esetleg a nyelészavar, akkor már baj van” – hangsúlyozta.

A szakember rámutatott: az endoszkópiában öt-nyolc éve kezdtek el alkalmazni mesterségesintelligencia-modulokat. Ennek egyik fajtája a detektálás: amikor valós időben átmegy az endoszkóp videója az MI-modulon, és a képen az MI kijelöli a kóros részeket. Így már a vizsgálat alatt tudja jelezni az orvosnak, hogy mely területet nézzen meg jobban. Ezt a módszert először vastagbélpolipok detektálásában vetették be, de elsősorban Ázsiában a gyomorrák diagnosztikájában is használják már.

„Valós időben segít azoknak a területeknek a felismerésében, amelyekből aztán szövettant kell venni, hogy jobban meg lehessen vizsgálni” – tette hozzá a szakember.

Elolvasom a cikket