Az elnök hívei megostromolták a legfelsőbb bíróság épületét

MH/MTI
2024. február 9. péntek. 8:03

Helyszíni beszámolók szerint az emberek sikertelenül próbáltak behatolni az épületbe, melynek főbejáratát végül eltorlaszolták, egy kijutni próbáló bírót pedig kővel dobáltak meg.

A tiltakozások azt követően robbantak ki, hogy a testület bejelentette, ismét nem sikerült megválasztani Francisco Barbosa leköszönő főügyész utódját, és legközelebb február végén szavaznak az ügyben.

A tömegben lévő Francisco Mora szakszervezeti elnök a sajtónak azt mondta, a jelenlegi főügyész távozását és új főügyész megválasztását követelik.

Gerson Chaverra, a legfelsőbb bíróság elnöke – aki szintén a bent rekedtek között volt – elítélte a megmozdulást és aláhúzta: nem enged sem a nyomásnak, sem a támadásoknak, sem a fenyegetésnek.

A rendőrség végül könnygáz segítségével oszlatta fel az összegyűlt tömeget.

A nap folyamán Gustavo Petro elnök több ezer híve vonult utcára országszerte, az emberek új főügyészt követeltek Barbosa helyett, akit azzal vádolnak, hogy megpróbálta elmozdítani Petrót a székéből. Petro az X-en tagadta, hogy a szavazás befolyásolására törekedne, valamint azt, hogy ő hívta volna utcára az embereket.

Az elnök és Barbosa között hónapok óta feszült a viszony.

Januárban vádat emeltek az elnök legidősebb fia, Nicolás ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy kábítószerkereskedelemből származó pénzeket fogadott el a 2022-es elnökválasztási kampány során.

Elolvasom a cikket