Fordulatos krimi a zajló Sztrigy hídján

Puchner Antal altábornagy, erdélyi főhadparancsnok október 18-án jelentette be, hogy a Bánság, illetve Erdély területén nem fogják követni a magyar kormány rendelkezéseit, és ezt követően megkezdte hadműveleteit az erdélyi magyar haderő lefegyverzése és a stratégiailag fontos pontok megszállása érdekében. Miután csapatai november 5-én Marosvásárhelynél, 16-án Szamosfalvánál, 25-én pedig Désnél verték meg a magyar erőket, azok részint Háromszékre, részint Erdély északnyugati határszélére, a csucsai szoros környékére vonultak vissza. Marosvásárhely és Kolozsvár megszállása után Puchner fő célja a háromszéki székely ellenállás megtörése volt. December 24-én Hídvégnél a székelyek súlyos vereséget szenvedtek, s január 2-án Árapatakán békeszerződést is kötöttek a császáriakkal.

Közben azonban Észak-Erdélyben fordult a kocka. A Karl Urban ezredes vezette császári-királyi és román erők december 18-20. között megpróbálták birtokba venni a csucsai szoros környékét, de váratlanul erős ellenállásba ütköztek. December 8-án ugyanis egy szürke, kopottas küllemű öregúr, Józef Bem tábornok jelent meg a magyar csapatok szilágysomlyói főhadiszállásán, s a következő bemutatkozó beszéddel lepte meg tisztjeit: „Uraim! A kormány engem e hadsereg teljhatalmú főparancsnokává nevezett ki. Én önöktől feltétlen engedelmességet kérek. Aki nem engedelmeskedik, agyon fogom lövetni. De fogok tudni jutalmazni is. A múltról nem beszélek. A parancsokat rögtön kiadom. Elmehetnek.”

Bem napok alatt ráncba szedte a lehangolt sereget, s miután visszaverte Karl Urban és Gustav Jablonsky ezredes támadásait, maga kezdett offenzívába. Előbb kettészakította az észak-erdélyi császári-királyi csapatok vonalát, majd december 25-én visszafoglalta Kolozsvárt. December 29-én Bethlennél megverte Urban hadoszlopát, és január 5-én a Borgói-szoroson keresztül kiűzte Bukovinába. Ezután délnek fordult. Január 13-án bevonult Marosvásárhelyre, ezzel helyreállította az összeköttetést a Székelyfölddel, majd Nagyszeben, a katonai ellenforradalom bázisa ellen támadott. Január 17-én Szőkefalva és Gálfalva között megverte ugyan Puchner seregét, de a január 21-én Nagyszeben ellen indított támadást a császáriak véresen visszaverték.

– Nagyszebennél egyrészt a császáriak vannak túlerőben, ráadásul jobb a pozíciójuk, hiszen egy erődített város sáncai mögött várják a támadást, tetejében a Czecz János ezredes vezette oszlop nem is érkezik meg időben az összecsapás helyszínére, csak az ütközet közepén. Így végül súlyos kudarcot szenved Bem, de ekkor még nem volt olyan nagy a baj, mert visszavonul Szelindekre, és ott visszaveri Puchner támadását – idézi fel a piski sorsfordítóhoz vezető utat Hermann Róbert.

Az igazi problémák ezt követően kezdődtek, mert ugyan Bem érthetően visszavonult a jobban védhető Vízaknára, ám csapatait erősen megosztotta, hiszen egy dandárt a Székelyföld fedezésére küldött, míg egy másikat pedig Déva felé indított, ezzel alaposan meggyengítve az erőit.

– Önmagában még ezzel sem lenne akkora baj, mert értesítést kap Magyarországról, hogy erősítésekre számíthat, éppen eléjük küldi Dévára Kemény Farkas alezredest. Időközben természetesen a császáriak sem tétlenkednek, és behívják a Havasalföldön állomásozó orosz erőket, Brassó és Nagyszeben védelmére.

– Puchner igyekszik kihasználni az erőfölényét, és február 4-én Vízaknánál indít ellene egy támadást, amivel sokra nem is jutna a hely kitűnő adottságai miatt, ám amikor Bem az első támadást kivédi, akkor ellentámadásba megy át, ezzel leleplezve, hogy milyen gyenge erőkkel rendelkezik, így Puchner elsöpri a létszámában jóval kisebb magyar sereget. Tetézi a bajt, hogy nem indítják el időben a felszerelést, ami feltorlódik Vízakna utcáin, és a visszavonulás közben szinte minden odavész: fegyver, lőszer, élelem, kötszer, többek között tizenöt ágyú, amely nagyon komoly veszteséget jelent. Bemnek mindössze 1500 katonája marad, ami két gyenge zászlóaljnak felel meg. A rengeteg halott, illetve fogoly mellett a csapatok egy része elszakad Bemtől, és az ellenkező irányba, a Székelyföld felé vonul vissza, ezért lényegében a sereg a felére csökken – részletezi Bem válságossá váló helyzetét a történész.

A Déva irányába történt visszavonulást tovább nehezítette, hogy a szászok lakta ellenséges vidéken kellett menetelni, ahol Szászváros valamint Szászsebes is bezárja előtte kapuit, így menetből kellett elfoglalni ezeket az élelem megszerzése érdekében.

– Petőfi nem alaptalanul írja, hogy „négy nap dörgött az ágyu Vízakna s Déva közt, ott minden talpalatnyi földet vér öntözött”, ugyanis Puchner a helyzetet kihasználva üldözi Bemet, akinek naponta kell kisebb ütközeteket vívni a visszavonulás közben – támasztja alá a költő drámai szavait a történész.

Az Erdélyből a Maros völgyében Magyarországra vezető út utolsó jól védhető állása a Hunyad megyei Piski községnél található. Ide, pontosabban a közeli Dévára várta a lengyel tábornok a már január közepén sürgetett erősítést, amely két helyről érkezett. Egyrészt a Debrecenben székelő, Kossuth Lajos vezette Országos Honvédelmi Bizottmány február elején a Zaránd megyében lévő, Beke József alezredes vezette erők egy részét küldte Bem segítségére; másrészt a Közép- és Felső-Tiszánál összevont főerők megerősítése érdekében a Bánságból kivonuló csapatok parancsnoka, Damjanich János tábornok Aradon értesült a nagyszebeni vereségéről, és önhatalmúlag úgy döntött, hogy serege egy részét, három gyalogzászlóaljat, két lovasszázadot és 12 löveget Bem megerősítésére küldi, így összesen mintegy 5000 fővel gyarapodott az erdélyi sereg, és nem mellesleg 20 ágyúhoz jutott, ami a vízaknai veszteségeket ellensúlyozta.

A sebes folyású Sztrigy folyó itt, a községtől mintegy félórányi távolságra, 2300 lépésnyire ömlik a Marosba. A Sztrigyen egy 40 méter hosszú erős, kétlábú, két kocsinyom szélességű fahíd vezetett át. A híd közepén fából készült válaszfalat alkalmaztak, e válaszfal mellett kétfelől szabad szekérút vonult végig. Ez a híd lett a február 9-i ütközet kulcspontja, aminek jelentőségét Bem tökéletesen mérte fel.

– Bem visszavonuló serege áthalad Piskin, s Dévánál egyesül a Magyarországról kapott erősítésekkel. A piski hídnál Kemény Farkas alezredest hagyja hátra a 11. honvédzászlóaljjal, és a 15. (Mátyás) huszárezred két századával, illetve 4 löveggel, miközben ő maga is seblázban fekszik, mert a visszavonulás közben vívott ütközetek során ellövik az egyik ujját, de február 8-án még visszaüzen Keménynek: az utolsó emberig védje az állást, „mert ha e híd elvész, egész Erdély elveszett”. Ugyanakkor Kemény segítségére küldi Czetz János ezredest egy zászlóaljjal, két lovasszázaddal és hat löveggel – részletezi az összecsapás megkezdése előtti helyzetet Hermann Róbert.

A védekezést alapvetően erősítette meg a természet, ugyanis a Sztrigy ekkor erősen zajlott, s csupán egy, a hídtól délre lévő malomgátnál lehetett rajta gyalogsággal és lovassággal is átkelni.

– Puchner terve szerint Piski és Déva között fogja gyűrűbe Bem csapatait. Ennek érdekében egy zászlóalját Zaránd megyébe küld a román fölkelés aktivizálására, egy másikat a Maros jobb partján indít Bem állásának megkerülésére. Egy dandárát hátrahagyja Szászsebesen, hogy Bem megsemmisítése után azonnal a Medgyes környékén gyülekező székelyföldi magyar erősítések ellen indíthassa. Mindez arra utal, hogy a császári tábornok a sorozatos sikerek után kissé elbízza magát, főerejét nagyon megosztja. Ugyanakkor számított a Czernoević határőr százados által vezetett, Déva és Vajdahunyad között álló különítményre, valamint a temesvári várőrség különítményére is. Azonban Czernoević különítménye, értesülvén a Magyarországról érkező erősítésekről, meg sem moccan, a temesvári várőrség pedig éppen az aradi magyar ostromzár újabb feltörésével van elfoglalva ezekben a napokban – folytatja a történész.

A kedvező körülmények ellenére az ütközet rosszul indult, mert hiába kötötte Bem Kemény lelkére a híd őrzését, némi tüzérségi kóstolgatást követően az alezredes elbizonytalanodott.

– Kemény hátrébb vonja csapatait, s csupán egy századot hagy a hídfőnél, amit kiszorítanak a császáriak. Miután Kemény észleli, hogy csapatai hátravonása nagy hiba, úgy dönt, hogy újra megpróbálja elfoglalni eredeti állását. Ennek érdekében rohamra küldi a Mátyás-huszárok egy századát a híd ellen. Ez ugyan ellenkezik minden katonai megfontolással, s a század parancsnoka, Horváth Miklós százados hősi halált hal, de a császáriak előnyomulása elakad, a lovasság legázolja a hídon lévő ellenséget, a 11. zászlóalj pedig szuronyszegezve áttör a hídon, majd visszatér az innenső oldalra. Egyre nagyobb küzdelem bontakozik ki az átjáró megszerzéséért, amikor döbbenetes jelenet zajlik le, az ellenséges zászlóaljak egyes katonái elkezdenek fehér zászlót lobogtatni, és békésen barátkozni. A Máriássy-zászlóalj katonái ugyanis még mindig a régi császári-királyi sorezredi egyenruhát viselik, míg az ellenséges katonák szinte megegyezőt, ráadásul ismerik is egymást a katonák, mert a császáriak egyik zászlóalját galíciai lengyelek alkotják, a Máriássyak pedig hosszú időn át szolgáltak Galíciában. A barátkozás azonban nem tart sokáig, mert megérkezik a csatatérre a 24. honvédzászlóalj, amely nem tudja mire vélni a hídon tolongó fehérkabátosok között a küzdelem beszüntetését, s közéjük lő. Végül a honvédek leszorítják a hídról a császáriakat, sőt a lendület kitart, és megostromolják, majd elfoglalják a túlparti fogadót is – idézi fel a kétségtelenül szokatlan csatajelenetet Hermann Róbert.

Egy átlagos ütközetben ennyi fordulat már el is döntené az összecsapást, Piskinél azonban mindez még csak felvezető a további fordulatok előtt.

– Ekkor érkezik a csatatérre Bem, aki a tüzérség áthelyezéséről dönt, rohamra küldi a lovasságot, illetve intézkedik a reggel óta harcoló 11. honvédzászlóalj felváltásáról. Még mielőtt ez megtörtént volna, Bem észreveszi, hogy egy ellenséges zászlóalj a piski feletti magaslatokon megpróbálja megkerülni a magyar jobbszárnyat, és miután már előreküldte minden lovasságát, a közelben lévő Egyed József Mátyás-huszár hadnagyot arra utasítja, hogy az őt kísérő „mindenféle huszárral”, rohanja meg az illető zászlóaljat. A huszárok rohama ellen négyszögbe áll a császári zászlóalj (a harcászati szabályzat szerint így kell kivédeni a lovassági támadást); Bem pedig 5 lövegének tüzével szétszórja, amely megfutamodik. Bem a sikeres akció után mosolyogva kijelenti: „Látják önök az osztrák taktikát?” – érzékelteti a lengyel tábornok furfangosságát a történész.

Puchner azonban tartogatott még meglepetést a magyarok számára.

– A Bem által elrendelt lovasroham kezdetben jól indul, azonban egy rejtve álló ellenséges zászlóalj oldalról sortüzet ad a lovasságra, a bihari önkéntes nemzetőri lovasság közé pedig egy ágyúgolyó csapódik, mire a lovasság meghátrál. A gyalogcsapatok felváltása is rosszul sikerül; a felváltást többen visszavonulásnak nézik, mire a seregben pánik tör ki, s a csapatok rendetlenül vonulnak vissza a hídon át. Egyedül Bem nem veszíti el a lélekjelenlétét. Egyrészt biztosítja a tüzérség áthaladását a hídon, másrészt könnyes szemmel könyörög katonáinak: „Szükségem van a hídra, vagy el akarok esni. Ne fuss, magyar, ne fuss magyar! Nincs híd, nincs haza!” A futást azonban így sem tudja megállítani. Szerencsére a császári csapatok rendezése is némi időt igényel, így Bem a menekülők háta mögött kordont vonat, feltartóztatja és rendezi soraikat. A csapatok rendezését maga az emberi természet is elősegíti, hiszen a hídon átjutó menekülőknek előbb-utóbb elfogy a lélegzetük, így lassan abbahagyják a futást, s könnyebb őket rendezni. Puchner meg akarja rendíteni a magyar csapatokat, ezért lövegeiből irtózatos tüzérségi tüzet zúdít rájuk, ám ezzel olyannyira kimeríti lőszerkészletét, hogy este felé egyre ritkábban szólalnak meg a császári lövegek. Bem, az öreg tüzér, észleli ezt, s amikor a császári ágyúk elnémulnak, rohamra küldi gyalogságát. A honvédek előbb átűzik a császárikat a hídon, végül az egész falut megtisztítják, míg Puchner kénytelen visszavonulni, és űzőből maga válik üldözötté – zárja az utolsó fordulat leírását Hermann Róbert.

Az ütközet rávilágított a más frontokon is megmutatkozott császári elbizakodottságra.

– Puchner, Bem négynapos visszavonulása s a közben elszenvedett veszteségei után, nem hitte volna, hogy a magyar vezér képes a hadiszerencse megfordítására. Mással aligha magyarázható, hogy három zászlóaljnyi gyalogságot, három és fél századnyi lovasságot, s tüzérségének legértékesebb részét, a tizenkétfontos üteget Szászsebesen hagyja. Gondoljunk bele, a magyar sereg a híd második elvesztése után csaknem felbomlik, s ha ekkor Puchnernek elegendő gyalogsága van, Bem aligha kerülheti el a katasztrófát – értékel a történész.

A magyar győzelem – mint Bem hadműveletei során annyiszor – egy hajszálon függött.

– A tábornok szerencséje, hogy közvetlenül az ütközet előtt megérkeznek azok a magyarországi erősítések, amelyek nélkül minden zsenialitása és merészsége dacára sem kerülhette volna el az újabb, a vízaknaihoz hasonló vereséget. Tegyük hozzá, amíg a császáriak gyakorlatilag egyszerre vetik be az egész erejüket, addig Bem részenként küldi harcba csapatait. Ez kétségkívül azzal a veszéllyel jár, hogy részenként verik meg őket, ugyanakkor Bemnek a végső döntésre is maradnak tartalékai, míg Puchnernek nem. Az alvezérek is kiválóan helytállnak, Kemény Farkas némi bizonytalanság után elszántan védi a hidat, Czetz János és Bethlen Gergely pedig a sereg rendezésében játszik nagy szerepet. Annak ellenére, hogy Bem csapatai három különböző elemből, az erdélyi hadsereg, a bánsági hadtest, valamint a zarándi dandár erőiből állnak, viszonylag jól együttműködnek, s ebben a vezéreiknek döntő szerepe van – vonja le a következtetéseket Hermann Róbert.

A piski győzelemmel elhárult a katasztrófa veszélye. Sőt, Bem került ismét lépéselőnybe. Erre szüksége is volt, hiszen időközben a császári csapatok ismét betörtek Észak-Erdélybe. Bem azonban keresztülhúzta számításukat. Puchner, aki Piski után nem érezte megvertnek magát, Alvinc, Szászpián, Szászsebes és Péterfalva között állította fel csapatait, s abban reménykedett, hogy Bem besétál az így kifeszített hálóba. Bem azonban keresztülhúzta számítását. Február 10-én villámgyorsan az Alvincon lévő Stutterheim-dandárra vetette magát, azt a gyulafehérvári várba űzte, majd Medgyesre indult, hogy Puchnert megkerülve, innen támadjon Nagyszeben felé.

Elolvasom a cikket