Bár Londonban váltak világhírűvé, az emeletes buszok nem Nagy-Britanniában, hanem a La Manche csatorna túloldalán, Párizsban jelentek meg először, 1828-ban.
A párizsi emeletes omnibusz természetesen ekkor még csak lóvontatású volt. Egy évvel később már Londonban is megjelent a busz, amelyet a ködös Albionban is paripák húztak.
Az első motor hajtotta, a helyiek által csak double-decker névre keresztelt buszra majd’ száz évet vártak a londoniak, akik 1923-ban vehették birtokba a kétszintes csodát. Ebben az időszakban nagyjából 200 busz szelte a City utcáit, ezeket a helyiek csak „kalózbuszokként” emlegették.
A járművek természetesen nem azért kapták a nevüket, mert félszemű, marcona sofőrök ültek a volánnál, hanem azért, mert ha a forgalmi helyzet úgy kívánta, a vezetők gyakran letértek a fő útvonalakról a mellékutcákra, hogy az utasaikat lehetőleg minél kisebb késedelemmel a célállomásra repítsék.
A piros színű buszok a harmincas évekre a londoni tömegközlekedés részévé váltak. Az igazi „sztár” azonban csak húsz évvel később, 1956. február 8-án lépett színre. Az orrmotoros AEC Routemaster emeletes busz ugyanis ezen a napon állt forgalomba a londoni 2-es busz vonalán.
AZ AEC Routemaster azonban nemcsak szervokormánnyal és „rejtett csőrrel” rendelkezett, hanem egy hátsó, nyitott peronnal is, amely megkönnyítette az utasok fel- és leszállását. Erről a megoldásról a buszok forgalomba helyezése után kiderült, hogy amennyire hasznos, sajnálatos módon olyannyira veszélyes is.
Bár az ajtók működtetésével nem kellett vesződnie a vezetőnek, így az utascsere tempója gyors volt, a nyitott hátsó platform csak úgy vonzotta az önjelölt kaszkadőröket. A londoniak ugyanis hajlamosak voltak a mozgó buszról le, illetve arra felugrálni, amely átlagosan több mint 10 ember életébe került évente.
A mérnökök a busz két szintjén 64 embernek alakítottak ki ülőhelyet, a Routemaster hosszított változatain pedig már 72 utas élvezhette ülve az utazás örömeit, így nem csoda, hogy a londoni tömegközlekedési szakemberek az emeletes buszra esküdtek.
A „vertikális építkezést” a brit főváros keskeny utcái és kanyargó útjai is ösztönözték. Egy double-deckernek ugyanis kisebb fordulóíve volt, mint egy hagyományos, hosszabb egyszintes busznak, így egy tekervényes utcán kanyargó Routemaster nem lassította le a forgalmat, és ami a legfontosabb, be is tudott kanyarodni.
A legendás double-deckertől azonban 2005 után sem tudtak megszabadulni a londoniak. A busz olyannyira a városkép része lett, hogy nem lehetett csak úgy kivonni a forgalomból, így, ha valakinek hiányérzete támad, mind a mai napig fel tud szállni egy klasszikus „Nagy Piros Buszra”, amely nosztalgiajáratként üzemel a brit metropolisban
