Ma már világos, hogy nem a magyar jogállamisággal és a vélelmezett rendszerszintű korrupcióval van probléma, hanem az illegális migráció és az LMBTQ-ideológia elutasítása miatt korlátozza az Európai Bizottság az uniós forrásokat. Kétségtelen az is, hogy az Európai Parlament többsége – ami a kontinens globalizációs folyamatainak motorjává vált – politikai nyomás alatt tartja az uniós intézményeket és a döntéshozó bürokratákat. A Tanácsban pedig olyan természetesnek veszik azt, hogy a nagyok rá tudják erőszakolni akaratukat a kicsikre, hogy konszenzusos szellemiségű integrációs folyamatokról ma már senki sem beszél. A probléma az, hogy a kicsik közül sokan szolgalelkűen csaholnak a nagyok nyomába… hátha leesik egy kis konc.
A magyar ember nem ilyen. Nem viselkedik így. Nem hajol meg a kényszer súlya alatt, ha tudja, hogy igaza van. Orbán Viktor ezt a néplelkünkben megbúvó testtartást érti és képviseli. Mert bátor ember.
Azt, hogy az unió zsarol minket, ez ideáig is tudtuk. Pontosabban sejtettük – habár a magyar baloldal rendre tagadta a nemzetállamok elleni, s kifejezetten a magyar érdekekkel szemben – a szerződéseket is sértő – politikai nyomásgyakorlás létét. Ám az elmúlt hónapok során olyan nyílt politikai zsarolások hangoztak el Strasbourgban és Brüsszelben, hogy most már kínos lenne letagadni.
A Momentum már nem is lapít. Donáth Anna első elnöki beszédében imigyen fogalmazott: „Alig több mint négy hónap múlva EP-választások lesznek. Szögezzük le: ezen a választáson nem a kormány leváltásáról fogunk dönteni, de ezen a választáson dől el az is, hogy képesek leszünk-e az EP-ben korlátozni a kormány túlhatalmát. A nemzeti parlament szerepe egyre inkább formális, uniós eszközökkel lehet egyensúlyt teremteni.”
Ízlelgessük csak a szavakat: „uniós eszközökkel lehet egyensúlyt teremteni”! Azaz, ami nem ment demokratikusan a választásokon, azt majd az Unió különböző eszközökkel megoldja. Világos, egyenes beszéd. A Momentum Brüsszelben, külföldi segítséggel akarja legyőzni a magyar kormányt.
Donáth valójában önbizalmat és komoly bátorítást kapott, azért fogalmaz ilyen nyíltan. Ha Ursula von der Leyen kimondhatja, hogy az uniós források következő részletéhez akkor juthat Magyarország, ha változtat az LMBTQ-jogokon és a bevándorlás kérdésében is, akkor mindenki érti a valódi okokat. Nem a vélelmezett korrupció, nem a jogállamiság vagy a demokrácia megsértése, de nem is a sajtószabadság korlátozása (ami a legbutább érv volt) a vita oka, hanem az, hogy beengedjük-e a migránsokat az országba és a genderideológiát az iskolákba.
Mégis pert indít az Európai Bíróságon az Európai Parlament, mert a Bizottság részben felszabadította a Magyarországnak járó forrásokat. Mert van, akinek semmi sem elég, ha Magyarország lejáratásáról van szó. Mindezt pedig az a magyarfóbiás Daniel Freund jelentette be, akinek soha az életében nem volt olyan széles választói felhatalmazása, ami egy normális demokráciában szükséges ahhoz, hogy politikusnak nevezze bárki magát. Aki mindig csak listákon jutott be a döntéshozói testületekbe és ott sem a húzónevek között szerepelt (a német zöldek listáján a huszadik volt, épphogy becsúszott). Daniel Freund valójában nem választott politikus, hanem kiválasztott aktivista.
Ám vannak nála befolyásosabb szereplők is, akik a vesztünket akarják. Most kapkodnak, mert választások lesznek és mindenki a zöldek leszereplésére és jobbra tolódásra számít. Ha nem is földrengésszerű változásra, legalább irányváltásra. Az utópiák könnyen elillannak, a valósággal pedig végül mindenkinek szembe kell néznie.
Mindebből arra számíthatunk, hogy a júniusi választásokig növekedni fog a politikai nyomás Magyarországon, hisz az ellenzék továbbra is úgy gondolkodik (karöltve a nyugati elvtársaikkal), hogy minél rosszabb az országnak, annál rosszabb a kormánynak, az pedig nekik lehet jó. Ám tévednek. Magyarországot nem lehet kiéheztetni, annál mi sokkal okosabbak és kitartóbbak vagyunk.
A szerző a XXI. Század Intézet elemzője
