NMHH: Ezúttal a cseh társhatóság adott igazat a Médiatanácsnak

MH/MTI
2024. február 9. péntek. 11:07

A közlemény szerint a cseh társhatóság, az RRTV az AMC csatornán szeptember 20-án 15 óra 17 perctől sugárzott „40 éves szűz”, valamint a Film Café műsorán október 13-án 14 óra 7 perctől vetített „A nagy fehér” című filmeket vizsgálta a Médiatanács jelzése nyomán.

Mindkét filmet korhatárjelzés nélkül sugározták, holott a magyar szabályozás szerint mindkettőt a IV. kategóriába (tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott) kellett volna sorolni, és ennek megfelelően csak 21 óra után lehetett volna közzétenni – tették hozzá, azzal együtt, hogy a magyar médiahatóság ezért mindkét esetben a médiaszolgáltató felett joghatósággal rendelkező RRTV-hez fordult, amely felhívta az érintett csatornákat, hogy tegyenek eleget a cseh törvényi előírásoknál szigorúbb magyar előírásoknak, különösen a korhatárkategória-jelzések használata tekintetében.

A „Kanapéhuszárok” november 24-én és december 1-jén sugárzott epizódjai miatt indult eljárás indult az RTL-lel szemben. A III. korhatári kategóriába sorolt műsorban azt láthatják a nézők, hogy mások hogyan tévéznek, azaz az egyes műsorszámokra milyen reakciókat adnak. A tényállás teljes körű tisztázása érdekében a Médiatanács nyilatkozattételre hívta fel az RTL-t – írták.

A Médiatanács két olyan eljárásban is határozatot hozott, amelyek tárgya a szerződéses vállalások teljesítésének valamilyen hiányossága volt: a Jászberény 97,7 MHz-en sugárzó Trió Rádió november 4. és 10. között nem tett közzé megfelelő mennyiségű közszolgálati, illetve a helyi közélettel foglalkozó, és a mindennapi életet segítő műsorszámot, valamint a vállaltnál kevesebb hírműsorszámot és szöveges tartalmat sugárzott. Emiatt a Médiatanács 50 ezer forint bírságot rótt ki a rádióra, és a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte.

A Rádió 1 Sopron 94,1 MHz október 4-10. közötti műsorhetének vizsgálatából az derült ki, hogy az adó a vizsgált időszakban nem tett közzé a szerződéses vállalásának megfelelő mennyiségű hírműsorszámot, illetve magyar zenei művet. Emiatt a médiaszolgáltató 40 ezer forint bírságot kapott, emellett a jogsértés tényéről szóló közlemény közzétételére is kötelezte a rádiót a Médiatanács – áll a közleményben.

Elolvasom a cikket